A milenneha költői túlzás, L-ék addigra már építeni is elkezdték a majdani táborfelületet magyarkúti telkükön, a Társa Pagony vadító zöldjében.

…a természet eredeti szándéka szerint úgy rendezhette el a föld felszínét, hogy az minden nézőpontból kielégítse az ember tökéletességre irányuló vágyát, a szépséges, a fenséges és a festői tekintetében egyaránt.1

L. fejében egy hatalmas összművészeti alkotótábor képe – de leginkább az azt lezáró, fesztiválhangulatú kiállítás-koncert-buli konglomerátum gondolata – kezdett kirajzolódni, aminek a természet idilljébe vonuló közös alkotótevékenység jelentheti az apropóját. Az ötletcsíra felneveléséhez kérte a segítségünket – nekem tetszett az ötlet, de mindenki másnak is, akit L. felhívott. A nyárból jövő nyár lett, az összművészetiből leginkább képzőművészet, a közös alkotótevékenységből pedig egy telken belül folyó egyéni munka és attól különálló közös programok; valamint az eredeti tag-felállás még a művésztelep tényleges időtartamán belül is változott – de a projekt megvalósult. És jó volt. És fontos volt, és szép, és fenséges, és festői.

Bredár Bora: Mosott képek, festménysorozat
Kis Ádám
Bredár Bora: Tükör-víz-manó, installáció és performansz
Kis Ádám

Az L.-ben megfogant kezdeményezésnek sem az elejét, sem a végét nem a művésztelep jelentette. A júniusi tábor egy képzős baráti társaság, tizenegy (pluszegykettő) ember tíz napon átívelő kollektív produktumaként, közösen fenntartott-eltartott-megtartott szerelemgyermekeként nyert végleges formát. Tervben van a projekt folytatása és – akár nemzetközi – kiterjesztése is, az első kör tanulságait figyelembe véve további művésztelepek szervezése és kapcsolódó események rendezése. Ilyen például a most szombaton, szeptember 25-én nyíló Panthalassa című kiállítás a verőcei Gorka Múzeumban.

Az alkotótábor a teremtéstörténetek tematikája és motívumvilága köré épült. Az elkészült alkotások mindegyike valamiféle születés- vagy keletkezés-történetből indult ki. Mint a kezdeményezés legelső megvalósult állomása, a témaválasztás kézenfekvőnek, és a tagok között is mindenkinek igen testhezállónak bizonyult. Volt, aki újraírta a világ keletkezésének történetét, és aki létező mítoszra vagy mesére reagált, de olyan is, aki választott médiumával teremtett új környezetet.

Csapó Dóra Gabriella: Fakó tánccá vált az élet, festményinstalláció
Kis Ádám
Glauser Liza Arnika: Kezdetben gömb alakúak voltunk és könnyen gurultunk mindenfelé, vályog
Kis Ádám
Fekete Kamilla: Solitude, vályog, fakéreg
Kis Ádám

A művésztelep másik kardinális jellemzője, a munkák és a művészek összekapcsolója – a közös főzéseken és a tábortűz-menti beszélgetéseken kívül – a természet és elsősorban az erdő volt. A természetművészet – és a kiállítótér – fogalmait újradefiniáló kültéri zárókiállítás, a Teremtéstörténések a művészbejáróban helyszíneként is egy közeli erdőrészlet szolgált, az ott született alkotások pedig

fákra, fáról, fák köré, fából, földre, földbe, földből, vízen, vízre, vízből, kőből, kavicsból, szalmából, iszapból, gyapjúból, kagylóból, lótrágyából, természetes anyagokból, természetbe hatoló mesterséges anyagokból, és természetből vett, mesterségesen átalakított anyagokból készültek.

A kiállítást bejárva felfedezhettük az egész világot behálózó gombafonalakat és mitikus folyók vizét is. Megismerkedhettünk az őstojással, melyből mai világunk született, találkozhattunk vályogba oltott etruszk és maja teremtéstörténetekkel, és elhullott gallyakból eszkábált erdei szobácskával. Volt ott festmény, melyet a patak vize mosott ki; erdő-erőd, boszorkánykör, lebegő torzó és fakó törzsi tánc a fák körül. Tükörből láthattuk erdei manók ősi performanszát, miközben letört faágakból kikövezett ösvényeken barangolhattunk a patak felett, a hűvös nyáresti lombok alatt, az egykori dunakanyari művészek szellemétől kísérve.

Martincsák Kata: Idővonal, installáció
Kis Ádám

A művésztelep zárónapján a résztvevők két előadást hallgathattak meg. Sinkó István a magyar művésztelepek történetéről mesélt, Mélyi József pedig a land art, a kert- és természetművészet fontosabb képviselőiről adott elő Dejcsics Konrád közreműködésével, E. A. Poe Az arnheimi birtok című novellájából kiindulva. Erről emlékszik meg beszámolóm címe is; beszámolómé, amely a vizuális elnevezést is viseli, úgyhogy ennyit a szóképekről, nézzük a fotókat!

Kautzky Sára: Szoba kilátással, installáció
Kis Ádám
Lengyel Viola és Varga János: (nincs cím), fa- és kőoszlop
Kis Ádám
Teleki Emma: Lethé, vegyes technika
Kis Ádám
Orbán Tekla: Változó, installáció
Kis Ádám
Szalka Sára: Őstojás, olaj
Kis Ádám
Sarfenstein Ditta: Lebegő torzó, vegyes technika
Kis Ádám

PANTHALASSA – a művésztelep alkotóinak legújabb munkáit bemutató kiállítás
Verőce, Gorka Múzeum (Szamos u. 22, 2621)
Megnyitó: szeptember 25., szombat
Megnyitja: Olasz Etelka mesemondó, író

Teremtéstörténések a művészbejáróban – a művésztelep zárókiállítása 2020. 06. 30-án valósult meg Magyarkúton, a Társa Pagonyban. A kiállítást megnyitotta Lázár Dóra iparművész.

A kiállítást megelőző tíz napos művésztelep résztvevői: Bredár Bora, Csapó Dóra Gabriella, Fekete Kamilla, Glauser Lisa Arnika, Kautzky Sára, Martincsák Kata, Menyhért Juci, Orbán Tekla, Sarfenstein Ditta, Szalka Sára, Teleki Emma + Lengyel Viola és Varga János