Zotyó építőmérnök, György labdarugó edző, Flóra konduktor, Dani földrajztanár, geográfus, település-fejlesztő és barista.

Kísérletünk célja az volt, hogy megerősítsük vagy cáfoljuk Beuys állítását: „Az ember művész”. A projekt elején egy workshopot tartottunk, amely egy művészettörténeti- és elméleti gyorstalpalóval kezdődött és kreativitásgyakorlatokkal zárult. Ezután minden résztvevőt egy szerkesztőnk mentorált.

Nem csak a résztvevőknek, nekünk is félelmetes volt belevágni ebbe a projektbe. Nem tudtuk milyen eredményre számítsunk, miután bedobtuk őket a mélyvízbe. Hogyan adjunk útmutatást úgy, hogy közben felfedezzék a saját kifejezési módjukat? Mennyi kapaszkodó, mennyi referencia, mennyi támpont kell az elinduláshoz? Szükséges-e ezek egyáltalán vagy elegendő csupán az intuíció?

Így talán még nagyobb pozitív csalódás ért bennünket az elkészült munkákat látva, melyeket a résztvevők bemutatnak nektek ebben a cikkben:

Pásztor Zoltán: Életút-burkolat és életpálya-szakasz
mentor: Veres Réka

Az alkotásom (egyik) címe Életútburkolat. Az út, mint filozófiai vagy művészeti fogalom nagyon gyakran megjelenik, úgy mint két pontot összekötő dolog, vagy éppen mint két területet elválasztó jelenség (erről a nyulak, az őzek és a békák tudnának mesélni). Az életünket, vagy egy-egy témakörben való fejlődésünket is sokszor mondjuk útnak, és nagyon divatos manapság arra bátorítani az embereket, hogy találják meg a saját útjukat – sokszor akár mások rovására.

Ezekben a példákban az út közlekedési felület lényegét ragadjuk meg, ezzel szemben én az utat, mint pályaszerkezeti struktúrát, anyagot mutatom be. Az aszfalt egy háromfázisú rendszer, kőzuzalék, bitumen és levegő alkotja. A három anyag külön-külön is értelmezhető, de együtt egy új minőséget jelent, és ahhoz, hogy közlekedni lehessen, ehhez a különleges hármasságra van szükség.

Kis dimenzióváltással ez a hármas egység tökéletlen földi illusztrációja lehet a tökéletes Szentháromságnak, a végleges alkotás egyik ábrája ebbe az irányba szeretné tovább vezetni mindazokat, akik szívesen elemelkednek a fizikai jelenből.

Az inspirációt Joseph Beuys munkásságának az a momentuma adta, hogy ő a saját élettapasztalatát vagy mitológiáját építette be a műveibe. Én ezen az „úton” indultam el, amikor arra gondoltam, hogy a szakmám szeretetét és a keresztény hitet, amely engem egyszerre határoz meg, egységben mutassam be; a nehézség is ebből fakad, hogy vajon egy más közegből érkező szemlélőben megfogalmazódik-e ugyanez a gondolat? Persze érdekel, hogy ha nem ez, vajon milyen más gondolatok ébrednek.

Amikor felmerült ez a projekt és még semmit sem tudtam Beuys-ról, akkor azt gondoltam, rajzolni vagy festeni fogunk és ehhez semmi tehetségem nincs. A projektindító workshopon azonban a művészet egy szélesebb értelmezését láttuk meg, és ez az én szememet is felnyitotta (annak ellenére, hogy tényszerűen megvoltak ezek az ismereteim). Azzal viszont, hogy erre felhívták a figyelmünket, jóval szélesebb eszköztárral kezdtem el gondolkodni. Másfelől pedig olyan szempontból is nyitottabbá váltam, hogy felkapom a fejem, ha Beuys, Erdély Miklós vagy mások neve felmerül cikkekben, podcastokban, – és ez meglepően gyakran megtörténik.

Szerinted mindenki művész?
Röviden: igen, de van, aki valódi (vész). 🙂 Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben lehet mindenki művész, ha kész arra, hogy túlnézzen a láthatókon, ha kész arra, hogy lásson a szívével. Lehet, hogy a befogadó közeg csak egy fős (saját maga), de attól még érvényes lehet a mondanivaló, ha valamilyen összefüggést meglát a kézzelfogható valóságban, vagy a történésekben és az azokat átölelő narratívákban. A másik véglet az, aki számára a művészet mesterség (is), és sok embert meg tud szólítani, de a popkultúrából látjuk, hogy az ő felelősségük igen nagy.

Szabados György: Meccsalkotás
2021, videó
mentor: Urbantsok Tímea

Ahogy a cím is utal rá, ez a videó a labdarúgás és a képzőművészet találkozója. Létrehozásakor az volt a cél, hogy megtaláljuk a közös pontokat a sportban és a művészetben. Ilyen például, hogy mindkettőben csodálatos alkotásokat hoznak létre az egyének. Azt is vizsgáltuk, hogy azok a megmozdulások és azok a pillanatok, amelyek az egyén zsenialitásából jönnek, mennyire eladhatók a közönségnek. Hiszen ez határozza meg, mekkora sztárok az alkotók vagy a meccsalkotók, és mekkora biznisz ez az egész.

Egy másik hasonlóság, hogy a két terület gyakran ugyanazokat az érzelmeket váltja ki a nézőből. Nekem az jelentett újdonságot az alkotói folyamat során, hogy olyan érzelmeket is át tudtam élni, amelyek nem a sportból fakadtak, hanem a művészeti megközelítésmódból. Ez nem szokott megtörténni nálam. Tudatosult bennem, hogy nemcsak a futball, hanem az azt körülvevő világ, például a művészet is meg tudja fogni a szépséget és egy-egy pillanat zsenialitását.

Szerinted mindenki művész?
A Beuys 100 – Mindenki művész? projekt konklúziójaként azt gondolom, hogy mindenki művész abban az értelemben, hogy mindenkiben megvan az alkotásra való képesség, és mindenkinek van az életben olyan pillanata, amit meg tud ragadni, majd a külvilág felé nyújtani. Én személy szerint úgy érzem, nagyon sok olyan dolgot, amit megélnek az emberek, érdemes lenne akár utólag összeállítani, feldolgozni, és akár mások felé is közvetíteni valamilyen formában. Ezzel egy komoly láncolatot lehetne létrehozni: egy szélesebb körben működő ilyen jellegű tevékenységgel kerekebbnek érezném az életet.

Az alkotófolyamat során a legnagyobb nehézséget csupán az okozta, hogy a videóban segítséget nyújtó társakkal össze tudjuk hangolni a zsúfolt napjainkat, programjainkat.”

Koncepció: Szabados György
Szereplők: Szabados György, Urbantsok Tímea
Operatőr, vágó: Czakó Tamás
Külön köszönet Kincses Gergőnek

Karosi Flóra: Replay
mentor: Laczai Veve

Az alkotásomat hanganyag formájában készítettem el. Több úton próbáltam elindulni, de hozzám legközelebb a művészetek közül talán a zene és az irodalom áll, valamilyen módon ezeket próbáltam meg vegyíteni.

Az inspirációt az aktuális közéleti, politikai helyzet adta, amelyre korábban már megtörtént történelmi események tükrében reflektál az elkészült alkotás.

Nehézséget okozott elindulni a feladattal. Mivel nem csináltam még ilyesmit, nem tudtam, hogyan álljak neki. Izgalmas volt kipróbálni valami újat, ami egy kicsit kizökkentett a megszokott hétköznapokból.

Szerinted mindenki művész?
Nem gondolom, hogy mindenki művész. Jobb, ha ezen a területen olyanok tevékenykednek, akik az ehhez szükséges tudással tehetséggel rendelkeznek, és akik azt érzik, valamilyen művészeti ágban tudják/szeretnék magukat és mondanivalójukat kifejezni.

Buttinger Dániel: Vasárnap
mentor: Visnyai Zoltán

Vasárnap. Ez az a nap, ami megkérdőjelezi szabadságunk. Másnap hétfő. Gyermekkoromban nem volt úgy vasárnap, hogy ne lett volna húsleves. Mindenkinek van “húslevesemlékezete”. Magyar, kollektív emlékezés. A film amit készítettem ennek állít saját emléket. 30 éves koromig küzdöttem a húslevessel. Egy tál étel, ami szorongást, félelmet fizikai undort váltott ki belőlem. Volt, hogy öklendeztem amikor számhoz kellett emelni anyám levesét a vasárnapi asztalnál. Meg kellett ennem. Lenyeltem. Ma már tudom, hogy ez nem a levesről szólt.

Számomra a húslevesben minden olyan “társadalmi normalitás” benne van, ami azok számára kirekesztő, akik ezekkel a normákkal nem tudnak, vagy nem akarnak azonosulni. A filmben rutinszerű mozdulatok, unalmas, ismert képsorok, gépies lépések láthatók, amíg készül a leves. Abrosz, terítés, gőzölgő leves. Majd jön a döntés, szabad akaratból meghozva. Szabadon döntök. Azt gondolom, minden alkotás amit létrehozunk, valami “bennünk lévő” kifejezése. Megmutatja világunkat, énerősítő, önbizalom-növelő. A folyamat azonban nem egyszerű. Az alkotás folyamata, megélése inspiráló, hétköznapokból kimozdító. Azonban úgy, hogy az ember nem ebben a tevékenységben éli mindennapjait, nehéz. Mert szerintem nehéz kilépni a vasárnapi terített asztal mögül és felállni.

A projekt a Geothe-Institut és a Képző.art együttműködésével jött létre, Joseph Beuys 100. évfordulójára emlékezve.