A fotókönyvek vagy photobookok az elmúlt időszakban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az elmúlt két évben sikerült nekem is egy kisebb fotókönyv-gyűjteményt kialakítanom. Korábban is mindig csodálattal lapozgattam a múzeumok könyvesboltjaiban a különböző könyveket, aztán életem első fotókönyve, amit két évvel ezelőtt kaptam, megállíthatatlan lavinaként zúdult az azóta is tartó időszakra. Ez a folyamat felgyorsult a karanténban töltött hónapokban, amikor az ingerszegény napokat gyakran töltöttem weboldalak böngészésével, fotósokkal készült interjúk olvasgatásával, a témában készült YouTube videókkal, aminek eredményeként gyakran bővült a gyűjtemény.

A photobookok népszerűségének egyik oka az a jelenség lehet, amit David Sax az analóg bosszújaként ír le1. A fotókönyvek kapcsán az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy miért éri meg ilyen, relatíve drága könyveket vásárolni, amikor a fotósok Instagram oldalán vagy weboldalán általában majdnem az összes fénykép megtalálható. Azonban a könyvek kézzelfoghatósága segít kiszakadni a mindennapi digitális valóságból, ugyanis a fényképek analóg befogadását sokkal kevésbé zavarják meg fontos és kevésbé fontos értesítések. Az analóg technikák egyébként is egyre sikeresebbek, ezt a tendenciát járja körül Sax könyve is, az analóg fényképektől a bakelit lemezeken át egészen a társasjátékos kávézókig. Az analóg fotózás Magyarországon is egyre több embert érdekel, a filmes fényképezőgépek árai folyamatosan nőnek, és Budapesten is egyre több ilyen gépek adásvételével, illetve laborálással, előhívással foglalkozó hely jelenik meg. A fiatalok számára izgalmas alternatívát nyújthat a digitális, telefonos fényképezéshez képest, az eredmény pedig egy, a gyerekkori képeiket idéző vintage hatás.

A fotókönyvek sokkal többek fotóalbumoknál, mivel utóbbiak egymástól független fényképek gyűjteményei, melyek célja kevésbé egy műalkotás létrehozása, sokkal inkább a személyes emlékek megőrzésére szolgálnak. A fotókönyvek talán úgy a legjobban körülírhatók, hogy olyanok, mintha egy-egy kiállítás lennének, amit csak meghatározott számú példányban adnak ki. Minden egyes kép elhelyezése hosszantartó, tudatos munka, mind az adott oldalon, mind a sorrend szempontjából. Ha megvásároljuk, bármikor elővehetjük, hogy újabb rétegeket fedezzünk fel benne.

A gyűjtemény első darabja Josh Kern, fiatal dortmundi fotós első, Fuck me (2018) című könyve volt. Joshra 2014 környékén találtam rá a Tumblr görgetése közben, és a képei rögtön megfogtak. Azt az érzést váltották ki belőlem, mint amikor valakivel beszélgetsz, elkezdesz egy mondatot, de a másik fejezi be, pont úgy, ahogy elképzelted. Képeinek mondanivalóival én is azonosulok, de valamiért szavakkal mégis kifejezhetetlenek számomra.

Nézőpontja kifejezetten intim, általában hozzá közelálló személyeket fényképez, ahogy nevetnek, sírnak, szerelmesek vagy éppen szomorúak. Képei könyvbe rendezve még mélyebbre engedik be a kíváncsi művészetkedvelőt. A fényképeket gyakran egészíti ki személyes jegyzeteivel, így még pontosabb rálátást kapunk arra, hogy az adott helyzetben, a fénykép készítésekor milyen gondolatok és érzelmek vezérelték. Josh szociális szorongással küzdött tinédzserkora óta, és társaságban a fényképezőgépe mögött talált védelmet. A fényképezés számára egyféle menekülés, ugyanakkor beszélgetésre invitál vele legintimebb érzéseiről.

Josh második, egy évvel később megjelent Love me című photobookja szintén bekerült a gyűjteményembe, ami pillanatnyilag körülbelül húsz könyvből áll. Az elsőhöz hasonlóan, ez is a Kickstarter segítségével, közösségi finanszírozással jött létre. Ennek a lényege, hogyha szeretnél egy projektet megvalósítani, de nincs meg hozzá a kellő tőkéd, az érdeklődők még gyártás előtt megvásárolják a terméked, ezzel fedezve a költségeid. Ha a mű fizikai dimenzióját vizsgáljuk, itt is különleges megoldásokat találunk, akárcsak első könyvében. Egy egyedi japán könyvkötési módszer segítségével minden második oldalpár titkos, azaz csak úgy férhetünk hozzá, hogy ezeknek az oldalaknak kettévágjuk az élét. Mindkettőnek DIY hangulata van, ezzel is növelve a személyességet, amit a könyv elején található kézzel írt cetli szintén erősít.

Duane Michals kötete a Thames & Hudson Photofile sorozatából azért különleges, mert ezt vásároltam talán a legkevésbé tudatosan (használtan az Amazonról, 2-3 fontért). A könyv fényképeit kontextusukban kell értelmezni, a fotósorozatok a képekkel való történetmeséléssel kísérleteznek.

Végül Nan Goldin The Ballad of Sexual Dependency című könyve már régóta rajta volt az Amazon kívánságlistámon, amikor szembejöttek velem a képek Instagramon; ez adta meg az utolsó lökést, hogy megrendeljem. Nem okozott csalódást, az egyik kedvenc könyvemmé vált az oldalpárokon megjelenő képek párbeszéde és az őszinte pillanatképek miatt, amiken szerelem, eksztázis, szomorúság és fájdalom egyaránt megjelenik.

A négy könyv közös pontja Josh Kern, mert ő az első kettő alkotója, az utóbbi kettőre pedig részben ő hívta fel a figyelmemet a közösségi médián keresztül. Az Instagramon kívül a Youtube is alkalmas platform lehet új könyvek keresésére, ugyanis számos könyvajánló videó van a weboldalon. Ezen kívül kiadók oldalait és az Amazont is érdemes böngészgetni. Ha pedig a keresést is analóg módon szeretnénk megtenni, akkor érdemes ellátogatni az Atlantisz Könyvsziget könyvesboltba a Király utca elején, ahol a könyvekbe bele is lapozhatunk.

A gyűjtemény bővítésével ezek után sem fogok felhagyni, Ryan McGinley Way Far: The Road Trips és Petra Collins Coming of Age című könyvei már úton vannak felém. Jule Wildtól az it was snowing outside és Josh Kerntől a Räuber is tervben vannak, melyek nemsokára megjelennek.