#FFFFFF
Az április 19-23 közötti Infosztrájk az egyetemi autonómiáért egy egyetemeken átívelő, oktatói és hallgatói összefogással megvalósuló információs megmozdulás. Az alábbi mű bemutatása az Infosztrájkhoz csatlakozik, az infosztrajk.hu-n szintén megjelenik.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói 2020 őszén alkotói pályázatot hirdettek az egyetemi modellváltások, az autonómia, a független művészet és a szabad felsőoktatás kérdéseinek aktualitására reagálva. A beérkező munkákból válogatva hozták létre a Múzeum körút és a Ráday utca kirakataiban a Titkosan kezdődött kiállítást. Drótos Dominika, az MKE harmadéves festőszakos hallgatója, a Patthelyzet című festményegyüttessel válaszolt a felhívásra. Munkáját az SZFE egyetemi polgársága és az illegitimnek tartott, új vezetőség közti érdemi párbeszéd hiánya ihlette – nem csoda tehát, hogy a mű maga is egy nyelvi problémából indul ki.
A Patthelyzet első ránézésre látszólag három teljesen egyforma, azonos méretű, fehérre festett, téglalap alakú vászonból áll. Ám a mű titkára akkor derül fény, ha helyes megvilágításba kerül: az alkotó a három kép mindegyikét félbevágta egy határozott egyenessel – az egyiket függőlegesen, a másikat vízszintesen, a harmadikat átlósan. Az elfelezett képek egyik felét lakkal kezelte az alkotó, míg a másikat nyersen hagyta. Ha súrlófény éri, a lakkozott felület megcsillan, miközben a matt rész tompábbá, sötétebbé válik. A különböző felületek konfliktusára építkező koncepció megalkotása során Drótos egészen a középkori óangol nyelv gyökereiig nyúlt vissza.
Drótos Dominika: Patthelyzet (2020) A művész jóvoltából
Az ősgermán eredetű nyelvben két szót is használtak a fekete jelölésére. Az egyik a sweart, azaz a „sötét, a koszos, felhős, ködös fekete”; ami a „gonosz” és „hírhedt” szavakat is jelentette. A másik a blæc, a „valódi, abszolút fekete” – azonban ez az ősgermán blakaz szóból származott, ami a „fénylő, égő, ragyogó, szikrázó” jelentéseket is magában hordozta. Ebből adódott, hogy az óangol – igencsak paradox módon – a blæc szóval a fekete, a színek teljes hiánya mellett a színek tökéletes összhangját, a totális fehéret is jelölte. Így vonzotta magával a „fény, a látás, az igazság, a valódi, a jó, a megtisztító” szimbolikus jelentéstartalmait – s így érhetett össze egy szóban a spektrum két végpontja, miközben jelentésében mégis kétfelé irányult.
Drótos meg is lovagolja a blæc ezen jellegzetességét, és a feketéből átlendülve a másik végletbe, fehér vásznakat állít ki. Kihasználja a két óangol szó e nyelvi paradoxonokat képző tulajdonságait és a hozzájuk társított szimbolikus jelentéseket, és párhuzamba hozza az SZFE-ügy szembenálló feleivel és a köztük/mellettük/felettük folyó ellentmondásos kommunikációval. A tompa, árnyékos és a világos, fényes fehér kombinációja ugyanúgy reprezentálja egy ”hely-színen” a két ellenfelet, ahogyan a romlott swartz és a szikrázó blæc is ellentétes jelentéssel bírnak ugyanazon szóra vonatkozólag. A sötét és a fény párhuzamos jelenléte biztosítja a műben az azokhoz kapcsolt minőségek metaforikus kifejeződését.
A Patthelyzetet fehér tábláit nézve Robert Rauschenberg 1951-ben készült „fehér festményei” jutnak eszembe – nemcsak a fehérség, de a triptichon-formátum és a fénnyel való játék is megidézi a művész White Painting (three panel) című alkotását. A zeneszerző John Cage volt az, aki a közönség által botrányosnak és destruktívnak bélyegzett monokróm festménysorozatot a „fények, az árnyékok és a részecskék repülőtereinek” nevezte. Ernyőként gondolt rá, mely a rávetett tekintetet visszaverve lép interakcióba nézőivel; képként, mely a megvilágítás függvényében is alakulhat – és az így változó fókusz a részletek folyamatos vizsgálatára ösztökél. Mennyiben helytállók ezek a megállapítások Drótos SZFE-ügyre reagáló fehér festményei esetében?
A Patthelyzet is arra buzdít, hogy szemüveggel vizsgáljuk az adott helyzetet és változásait. Az elhallgatást és a sötétségben tapogatódzást sorozatosan elutasítva triplán tart tükröt a fény felé. A Patthelyzet fehérsége a tiszta, a kendőzetlen, az igaz – a folyamatos, hiteles és teljeskörű tájékoztatás, a valós információ. És fehér a vászon is. A nyersanyag, melyen, hogy milyenségét tiszteletben tartsa, a művész csak minimális gesztussal alakít – szabadság, függetlenség, autonómia. S mindezt a #freeszfe mozgalom jelképévé vált piros-fehér sávos hatósági szalag keretezi – a kiállás, a védekezés, az ellenállás, a „semmit rólunk nélkülünk”.
A Patthelyzet az új kuratórium kompromisszumok nélküli akaratérvényesítését, a hallgatók jogtiszta ellenállását, és e két ellentét egymásnak feszülését szimbolizálja. Visszafogott szókészlettel hangsúlyozza a párbeszéd hiányát, így mutatva rá annak fontosságára. Hiszen nem lehet minden fekete és fehér.
Menyhért Juci
A kiállításról már írtunk korábban, itt olvashatsz róla
Najmányi László: Robert Rauschenberg. artPortal, 2010.