top of page
  • Kuzma Eszter Júlia

Hierophánia turmix a nőiség archetípusain keresztül

Ács Kinga-Noémi és Antalka Zsófia Pura c. közös kiállítása az FKSE, Fiatal Képzőművészek Stúdiójában volt látható 2022. november 18. és 21. között.

 

A görög eredetű hiero (jelentése:szent) és phaniem (jelentése: megmutatni) szó mindent magába foglal, ami a transzcendens, szent vagy akár csak a világunkon túlmutató jelenségek megnyilatkozása. Tehát minden, ami nem az e világi valósághoz köthető, felfogható hierophániaként is. Ez a tág és szavakkal nehezen körbejárható fogalom megmutatkozik a spirituális és vallási szinkretizmus egyre inkább népszerűsödő tendenciáiban. A különböző patchwork vallásoknak és individualizált hitrendszereknek remek táptalajt kínál a képzőművészet, ahol egyre inkább kedvelt trenddé válnak a spiritualitással foglalkozó szinkretista szemléletű projektek. Az egyéni hiedelemrendszerek, legtöbbször szabadon összeollózott szakrális és mitológiai szimbólumokkal párosulnak. Ez megjelenhet egy performatív úton, ami különböző szertartásokból emel ki egy-egy rituális elemet, vagy megmutatkozhat vizuális úton is, különböző jelképek és szimbólumok, egy műtárgyon belül történő egybeforrasztásával. Már Mircea Eliade óta tudhatjuk, hogy a mitológiai és szakrális szimbólumok szinte minden vallási gondolkodásban jelen vannak. Eliade szerint azért használunk képeket, a dolgok végső valóságának a megragadásához, mert „ez a valóság ellentmondásos módon nyilvánul meg, következésképpen fogalmakkal kifejezhetetlen. […] Ugyanakkor a képek bármiféle elemzésnél eredményesebben és valóságosabban közelítik egymáshoz az embereket.”[1] Ezzel meg is van válaszolva az a kérdés, hogy miért is fontos visszanyúlni és újraértelmezni a mitologikus témákat. Ács Kinga-Noémi és Antalka Zsófia a nőiség archetípusain keresztül nyúlnak a mítoszokhoz, és megpróbálják a mitikus képeken keresztül megfejteni a nőiség legfontosabb kérdéseit. A megnyitó napján félhomály volt a belső térben, csakis egy női genitáliát megidéző gyöngy függönyre projektált víz effektus volt látható. A túlvilági atmoszférát visszhangzó csepegés hangja színezte tovább. A performansz folytán a két alkotó rituálisan megfürdette kagylókból merített vízzel, a performer Hevele Zsófiát a függöny mögött, aki meztelenül szirénekhez hasonló énekhangok kíséretében finom, lassú mozdulatokkal táncolt a két alkotó között.


A megnyitó performansz önmagában is remek példája a szinkretizmus kortárs megközelítésmódjainak. Legelső asszociációnk a performansz kompozíciójáról és szimbolikájáról a három grácia lehet, akik a görög mitológiában Zeusz lányai voltak; a jóság, báj és szépség istennői. Vagy a Vénusz születése, ahol a habokból születő szerelemistennő érkezését a nyugati szél és a tavasz Hórája várja egy köpennyel. A keresztény mitológiából a vizitáció jelenete juthat eszünkbe, ahol a harmadik szereplő maga a szentség megnyilatkozásának feleltethető meg.


A kereszténységből származó idézetek számos példáját figyelhetjük meg, önmagában a megfürdetés, megmerítés gesztusán keresztül. „A víz kettős szerepet tölt be a mitológiában, ugyanis néha az élet forrása, máskor viszont az a mélység, melybe az ember retteg beleesni.”[2] A víz ugyanakkor a formátlanság szimbóluma is, hiszen minden, ami a felszínéből magasodik ki, maga a megtestesülés. Ami pedig a vízfelszín alatt van, az a konkrétumoktól és fogalmaktól mentes idomtalan valóság. Hasonlóképpen a mahájána buddhizmus is úgy beszél a dolgok világáról, mint az óceán felszínén a szél keltette hullámokról: „e mindenség széltében és hosszában a vízre van rászőve, de mire van a víz rászőve?”[3] Az átlátszó üveg és tiszta víz a kereszténységben a szüzesség, ugyanakkor a folyóparti archaikus kultúráknál pedig a termékenység szimbóluma volt.


Antalka Zsófia – Oázis I.-II., gyöngy, cérna, köracél, Fotó: Cedric af Geijersstam


Antalka Zsófia az egyik legarchaikusabb és legtöbbet hivatkozott termékenység motívumhoz nyúl, és ezt használja fel gyöngyfüggönyéhez. A retro-interior design elem jelleg találkozik magával az élet megfoganásával, ennek törékenységével. A médium választásból fakadó elkerülhetetlen külsőséges esztétikum találkozik a legbelsőbb feminin hajtóerővel. A műtárgyban húzódó ambivalencia párhuzamba állítható azzal az önellentmondásos hozzáállással, ami a male-gazet élteti. Ugyanakkor a gyöngyök kontemplatív ismétlődése egybeolvad a szexuális aktus repetitív mozgásával, ahol az élet ajándékával egyben halálra ítéltetünk.


Antalka Oázis (II.) című munkája határozza meg a tárlat középpontját. Egy hatalmas petefészek gyöngyfüggöny hasítja szét a teret és követeli ki magának a dominanciát. A petefészek egyfajta átjáróként működik kintről bentre, születéstől a halálba, csecsemőkorból a felnőttkorba. A függönyön való áthaladás magában rejti a beavatási szertartások rituális jellegét, hiszen számtalan női beavatási rítus az első vérzéshez köthető. Ez a női princípium, a formák forrása, az, ami életet ad a formáknak, és az, ami tudja, hogy ezek a formák miből származnak, túl a férfin és nőin, túl a léten és nemléten. Az élet eredete a lét misztériuma maga.[4]


Ács Kinga Noémi – Athéné pókerasztala, plexilemez, üveg, lánc, Fotó: Cedric af Geijersstam


Ács Kinga Noémi négy görög Istennő atribútumán keresztül mutatja be a nőiség különböző szerepköreit. Hérának, Hesztiának Perszephonénak és Athénének egyaránt oltárt emel, és egy-egy szerencsejáték formájában dolgozza fel az istennők mitológiában betöltött szerepkörét, melyek közül a legtöbb napjainkban is megfigyelhető. Athéné pajzsa a plafonból ereszkedik le és válik kártyaasztallá. Az elsőre szorosan a görög mitológiához kapcsolódó műtárgyat jobban szemügyre véve tetten érhető a fentebb tárgyalt szinkretista hozzáállás. Négy figura jelenik meg a pajzs négy oldalán, Ádám és Éva megkettőzve, ezzel is egy androgün jelleget kölcsönözve nekik. A pajzs közepén egy alma motívum látható, melyet egy kígyókkal túlzsúfolt és egy növény motívumokkal telenövesztett szelet zár magába.


A teremtéstörténetbe a részvevők csak kívülállóként, játékosokként csatlakozhatnak be. Már csak az a kérdés, hogy aranyalmát nyernek, vagy pedig a földhöz bilincselő vágyak almáját. Egy mandala is eszünkbe juthat róla, melynek közepén a sors kerekének a közepe, a nirvánába való belépés lehetősége rejlik, vissza a belső paradicsomba. Persze a keresztény mandala motívumot is láthattunk már akár a 13. század Szent Márk Bazilika kupoláján, vagy a Dózse Palota tanácstermében is. Láthatjuk, hogy a kollázs szerűen összeillesztett, látszólag egymástól elkülönülő kultúrából származó szimbólum halmaz miként alkotja meg a komponensek jelentéseit, a mély rétegekben húzódó végső üzenetét.


Fotó: Cedric af Geijersstam


Bűn, vágy kiszolgáltatottság, szépség és az élet forrása. Ez mind-mind része a létezés végtelen színű palettájának. Az alkotók úgy járják körbe a női lét aspektusait, hogy közben egyik szerepkörrel sem azonosítják magukat, így tud megmaradni a tárlat az objektív, mégis a mélyen intim bemutatás szintjén. A számos női szerepkör egybeolvad azzal a hatalmas nőiség fogalmunkkal, amit sohasem leszünk képesek szavakkal körbeírni, de ha jól figyelünk, megláthatjuk a lényeg áttűnését a tárgyakon keresztül. A részek közötti összhangban az egésszé váló lüktetést.[5]



Megnyitó esemény – PURA, Fotó: FKSE


Hivatkozások

[1] Mircea Eliade, Szimbolizmus és pszichoanalízis, in.: Képek és jelképek 20., Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997 (Ford. Kamocsay Ildikó)

[2] Allan Watts, Kezdetben in.: Mítoszok és rítusok a kereszténységben 59., Polaris Kiadó, Budapest, 2020, (Ford. Umenhoffer István)

[3] Brihadáranjaka upanisad , 3.6

[4] Joseph Campbell, Az Istennő ajándéka, in.: A mítosz hatalma 286., Szenzár Kiadó, Budapest, 2019 (Ford. Bartók Imre)

[5] James Joyce epifánia fogalmát kölcsönöztem



0 comments
bottom of page