A Kálvária című tizennégy képből álló fotósorozat 2020 tavaszán készült. A sorozat elemei négyzetes alapú, 35×35 cm-s, digitálisan előállított felvételek, amelyek fő motívumai a sötét háttérből kinyúló kezek.

A sorozat nem véletlenül ábrázol tizennégy gesztust, hiszen egy nem szokványos keresztutat hivatott megjeleníteni, mégpedig annak az emberi testrésznek a segítségével, amelyet arcunkkal együtt talán legtöbbet használunk úgy az életünkben a munka, a kommunikáció, az érzelemkifejezés és a hétköznapok során, hogy érthető jeleket adunk a külvilág számára, anélkül, hogy egy szót is mondanánk. A kéz képes kapcsolatot teremteni a csönd erejével.

A Kálvária többfajta kapcsolódást, találkozást is magában rejt, ám ez nem a mű sajátja, hiszen csak az egyetemesen elszenvedett emberi fájdalomból igyekszik megjeleníteni valamit. A tizennégy kép mindig az aktuális keresztút-állomások találkozásaira reflektál. Az első stáción az elővezetett rab, a másodikon a keresztet a vállára emelő elítélt, a harmadikon az elbukó, a negyediken az anyával találkozó, az ötödiken a segítségért kiáltó, a hatodikon az arcát kendőbe törlő ember gesztusai elevenednek meg. A többi elemen is a hagyományos stációk szerint tűnnek fel a kézjelek, egészen az eltemetett ember mozdulatáig. Ezek a mozdulatok pedig egytől egyig olyan érzéseket fejeznek ki, amelyek akár a fájdalmakat megélő, akár a külső szemlélő nézőpontjából is érvényesek.

A találkozás mozdulatai ezek: ember és ember, ember és Isten, Fiú és Anya, Atya és Fiú, ember és önmaga találkozásáé. A keresztút olyan imádság, amely ezeken a kapcsolódásokon alapul, lényege pedig nem a szavakban vagy képekben való kifejeződés, hanem annak az igazságnak a megélése, amelyről nem lehet beszélni, amelyről maga Jézus is hallgatott Pilátus előtt.

A sorozat elemeit összekapcsoló motívum a szenvedéstörténet stációi mellett tehát ez a csöndben való néma, emberi találkozás.