• Schell Réka

Hirdetés: Keith Haring-kollekciók a fashion industry-ban!

A Budapest Pride Fesztiválhoz kapcsolódva a Képző Online Folyóirat aktuális témája a Queer művészet, melynek kapcsán művészeket, műveket mutatunk be és reflektálunk a queer art helyzetére a hazai és a nemzetközi színtéren.

 

Az elmúlt évek meghatározó tendenciája a high fashion márkák és a képzőművészek együttműködése. Hasonló kollaborációra már a két világháború között is került sor Elsa Schapiarelli és Dalí 1937-es Organza Dinner Dress with Pinted Lobster ruhájának megalkotásakor.




De gondolhatunk akár Alexander McQueen és Damien Hirst 2013-as projektjére, melyet a McQueen-féle ikonikus “skull scarf” megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából adtak ki limitált számban. Magyar berkekben sem kell messzire tekintenünk, hiszen nemrégiben Maurer Dóra győri kiállításának alkalmából kétfajta pólót és vászontáskát is printeltek a Nubunál.


Képzőművészetet azonban ma már akkor is viselhetünk, ha nem engedhetünk meg magunknak egy limitált szériás Louis Vuitton táskát. Keith Haring Pop Shopjában a vásárló 20-30 dollárért is hozzájuthatott a művész egy alkotásához.

Nem nagyméretű táblaképekre kell gondolni, Haring ennél taktikusabban szélesítette a műgyűjtők rétegét. Jó minőségű felsőket, pólókat, sapkákat kínált elérhető áron, és minden egyes darabon a jellegzetes figurái szerepeltek.


Haringnek ez a megmozdulása természetesen rengeteg kritikus visszhangot váltott ki. A kritika pedig nem más volt, mint hogy Haring túlságosan is elérhetővé teszi a képzőművészetet. A merchandise persze ekkor még sehol sem terjedt el széleskörűen mint képzőművészeti-piaci forma. Dieter Buchhart kurátor meg is fogalmazta, hogy ha Haring a ‘97-es vagy a 2012-es Documentára vitte volna a koncepcióját, valószínűleg jobban megértették volna, mint akkor, 1986-ban. Persze neki már ezek közül egyik lehetőség sem adatott meg, hiszen 1990-ben az AIDS-szel küzdve elhunyt.



Buchhart ugyanakkor azt is hangsúlyozta a Keith Haringről készült 2013-as Maripol-produkcióban, hogy ez a művész részéről egyáltalán nem kereskedelmi, sokkal inkább kritikai célzatú statementként szolgált a kapitalizmussal és a fogyasztói társadalmi szemlélettel szemben.


Haring olyan boltot szeretett volna felállítani, amely a kapitalizmussal szemben határozza meg magát. Persze nagy kérdés, hogy hogyan lehet a 20-21. században bármifajta üzletet a csődbe jutás veszélye nélkül úgy üzemeltetni, hogy az nem szolgálja ki a kereslet-kínálat érdekeit.

Haring kollekcióival viszont a mai napig kereskednek a piacon, az utóbbi két-három évben elsöprő trenddé vált ezeknek a kultikus absztrahált figurás felsőknek, táskáknak a viselése. Csak Magyarországon olyan fast fashion cégek forgalmazzák a Haring-grafikákkal ellátott ruhákat és kiegészítőket, mint a Reserved, a Zalando, az AboutYou vagy a H&M, valószínűleg tetemes összegeket kaszálva a jogutód és a saját részükre. És ez csak néhány példa, hiszen az Amazonon is bármit megtalálhat a művészetre éhes fogyasztó.



Ezt a morális ellentétet szépen fel lehetne oldani azzal a kijelentéssel, hogy Haring a kapitalizmus eszközeivel harcolt a kapitalizmus ellen a kapitalizmus korában, de továbbra is megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. A rajzainak ipari forgalmazása valóban a művészet elérhetőségét szolgálja, vagy a multinacionális vállalatok érdekeit? Ha az utóbbi felvetés az igaz, akkor vajon Keith Haring állítása, miszerint „a művész maga válik művészetté az alkotás során”, azt jelenti, hogy jelenleg Keith Haringet magát árusítják a piacon?

Schell Réka


0 comments

Recent Posts

See All