Párizs, te csodás! – Erasmus-napló IV.
Sorozatunk negyedik részében Kókai Laura, harmadéves, látványtervező szakos hallgató beszámolóját olvashatjátok párizsi élményeiről, aki az Université Paris 1 Panthéon-Sorbonne-on töltötte az őszi szemesztert.
Amióta az eszemet tudom, nagy álmom, hogy eljussak, éljek, tanuljak, egyszerűen csak létezzek Párizsban. Ezt az ajándékot előző félévben megkaptam, amiért mindig is hálás leszek.
Az Erasmussal való kapcsolatom nem volt mindig zökkenőmentes. Másodévesként pályáztunk a barátommal Milánóba, ennek az utazásnak keresztbe tett a pandémia. Nekem a hároméves BA képzésem miatt már csak egy félévem maradt utazni, így nem is volt kérdés, hogy melyik várost fogom megjelölni a pályázáskor. Amikor megtudtam, hogy megnyertem a nominálás lehetőségét a Paris 1 Panthéon-Sorbonne egyetemre, madarat lehetett volna velem fogatni. Miután a párizsi egyetem elfogadta a jelentkezésemet, az ügyintézés szövevényes bürokratikus rendszerén való élve kijutás következett.
A Louvre szoborgyűjteménye, A Muséé D'Orsay szoborcsarnoka és a kedvenc kilátásom az Eiffel-toronyra
Keressünk szállást!
Fogalmam sincs már, hány oldalt böngésztem végig a nyáron, hogy megtaláljam az anyagi helyzetemnek megfelelő szálláslehetőséget. Az Airbnb belvárosi lakásai hosszútávon megfizethetetlenek, a menő párizsi kollégium-komplexumok (Cité, Crous) pedig nehezen elérhetőek. De ha valaki időben elkezd pályázni – és egy kis plusz pénzzel ki tudja pótolni a büdzsét –, akkor van esélye rá, hogy beköltözhessen ezekre a belvárosi helyekre.
Kisebb tortúra után sikerült találnom egy magánrezidenciát a belvárostól fél óra vonatozásra Savigny-sur-Orge-ban, havi 350 euroért. Ez egy kis ékszerdoboz városka bőven az Ile-de-France területén belül, ahol csend és nyugalom van. Ebben a kis koliban olyan barátságok születtek, amikre egyáltalán nem számítottam – azóta is kapcsolatban vagyok ezekkel a fantasztikus emberekkel. Jó volt ide hazatérni esténként, együtt főzni, s iszogatni a kedvenc két és fél eurós francia fehérborunkat, vagy egyszerűen csak alkotni, elvonulni, nyugalomban lenni. Már nagy szükségem volt rá az eddigi félévek zsúfoltsága és eszeveszett hajtása után.
Kultúrák találkozása
A kollégiumban számtalan nemzetiségű fiatal élt együtt. Sokan jöttek Erasmusra, mesterképzésre, vagy csak élni Franciaországba. Egy csodás véletlennek köszönhetően ismerkedtem meg itt két magyar lánnyal, akikkel nagyon mély baráti kapocs alakult ki közöttünk. Az életünk minden eseményét megosztottuk egymással, vacsoracsatákat tartottunk, egy magyarokból álló kis csapattal jártuk a várost, jobbnál jobb helyek után kutatva. Vacsoracsatákat tartottunk, egy random szerveződő magyarokból álló Erasmusos kis csapattal sokat mentünk kirándulni és jártuk a várost jobbnál jobb helyek után kutatva.
A koliban élő indiai közösségnek hála belekóstolhattunk az indiai kultúrába és gasztronómiába. Igazi autentikus ebédekre voltunk hivatalosak, és jól elraktároztuk magunkban ezt a különleges ízvilágot.
Beleláttunk orosz, ukrán, ecuadori, spanyol, amerikai, brit és koreai kultúrákba, s hiába jöttünk a világ többféle tájairól, ugyanolyan fiatalok vagyunk hasonló vágyakkal és életutakkal.
Magyar barátnőimmel a Notre Dame előtti téren és indiai kenyér készítése közben
Excusez-moi, je ne comprends pas!
Nos, akkor jöttem rá, hogy az itthon kapott nyelvoktatás mennyire eltér a beszélt francia nyelvtől, amikor először szálltam fel egy tömegközlekedési eszközre. Két évig tanultam franciát, nyelvvizsgáztam is belőle, de meglepő volt szembe találnom magam az élő nyelvvel, ami iszonyú gyors tempóval kúszik be a dobhártyádba; egy hónapig csak kapkodtam a fejem. Aztán szép lassan átállt a gondolkodásom és gond nélkül meg tudtam értetni magam és meg tudtam érteni másokat.
Az angolnak főleg a kollégiumban vettem nagy hasznát, a franciák többsége ugyanis nem, vagy nem igazán beszél más nyelvet. (Vagy csak nem akarnak…) Ezt a velem egykorúaknál is tapasztaltam. De ügyesen próbálkozik mindenki!
Tanuljunk!
Párizsban nem volt látványtervező szak, mint lehetőség – legalábbis a Sorbonne-on, amivel a Képzőnek kapcsolata van, nincs. Ez cseppet sem tántorított el, nagyon örültem, hogy végre más területeken is kipróbálhatom magam. Ilyen volt a performansz, a tipográfia (betűismeret és alkotás), valamint a szabad alkotás kurzus, ami eddig teljesen idegen volt számomra. Nagyon kedves és jófej tanáraim voltak, akiktől sokat tanulhattam, és bepillantást nyerhettem más alkotási formákba is.
Nagyon sokat jártam múzeumokba rajzolni, a Louvre és a Musée D’Orsay szoborgyűjteményei voltak a kedvenceim. Sok időt töltöttem magammal, fejlesztettem magamat, és kerestem saját művészi hangomat.
Piszkos anyagiak
A város hihetetlen inspiráló! Úton-útfélen csodás múzeumokba és kis kávézókba botlottam, ahol csak nézelődtem, figyeltem a francia emberek napi rutinját és életvitelét. A kávézók kialakítása nagyon szuperül van megoldva. Szinte mindenhol gondolnak az állandóan dohányzó franciákra, így a tél közepén is ki tudsz ülni egy fűtött teraszra.
Párizs nagyon drága… A havi megélhetés 200-300 euró körül áll meg, plusz ott van a 72 eurós Navigo pass, amivel az Ile-de-France területén bármilyen tömegközlekedési eszközt igénybe lehet venni. Továbbá ott van még a szállás. Így ha Párizsban tervezel elölteni egy- vagy két félévet, mindenképpen készülj félretett plusz pénzzel. A kiegészítő szociális támogatás is segítség lehet, bár erre én nem voltam jogosult. Az élelmiszerek itthoniakhoz hasonló áron is elérhetőek, de néhol kétszer annyiba kerülnek. Egy idő után már nem is érdemes átszámolni a fölösleges fejfájás elkerülése végett.
Tipikus francia ételeket főleg éttermekben lehet megkóstolni. Néha érdemes ezekre félretenni egy kis pénzt, mert a sajttál, créme brulée, csoki mousee és francia hagymaleves kihagyhatatlan ízélmények. A bátrabbak bevállalhatják a nagyon finom fokhagymás szósszal és friss baguette-tel tálalt csigát, vagy a békacombot. Én főleg az édességekre és péksüteményekre voltam rákattanva. A sajtok nagyon olcsók. Egy finom camambert-t vagy brie-t már másfél euróért be lehet szerezni.
A rengeteg kiadás miatt muszáj volt munkát vállalnom. Egy félig magyar, félig francia család másfél éves kisfiára vigyáztam rugalmas időpontokban. A plusz anyagi kiegészítésen felül nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem és felemelő érzés volt egy kisfiú fejlődésének részesévé válni.
Az Erasmus egy soha vissza nem térő lehetőség az egyetemi évek alatt. Minden percéért megérte kimenni, s nehéz is egy ilyen impulzív élményt pár sor keretében összefoglalni. Szívemben mérhetetlen hála van, hogy olyan városban élhettem, ahol mindig is akartam, s nagyon remélem, hogy még visszatérhetek Párizsba.
Kókai Laura