• Urbantsok Tímea

Mizújs Bécsben?

Annyira közel van Budapesthez, hogy gyorsabban megközelíthető, mint a Balaton észak-nyugati csücske. Legolcsóbban, busszal három óra, kényelmesebbeknek vonattal kevesebb, de ha vezetsz, akkor ide már nem is írok többet.


Nagyon keveset tudunk az osztrák kortárs művészetről, legalábbis én korábban elenyésző mértékben voltam tisztában vele. Most sem látom át, viszont meggyőződtem arról, hogy bőven rejteget izgalmakat. Három, intézményi szinten befutottabb művész egyéni kiállítását ajánlom Bécsben.


Heimo Zobernig kiállítása, mumok, enteriőrkép

A mumokban a nemrég pontos átgondoltsággal újrarendezett gyűjtemény mellett Heimo Zobernig termeit érdemes bejárni. Zobernig a festmény ellaposodásának vizsgálatát csúcsra járatja; sikoltva hívja fel a figyelmet a a kép hordozójára, a vászonra és leginkább arra a síkszerűségre, amelyet a legügyesebb trompe l’oeil sem képes álcázni. De csak addig sikolt, amíg észre nem veszed, hogy valami sántít. A tér a távolról sakkmezőt kirajzoló rauschenbergi fekete és fehér festményekkel és a csaknem plafonig érő, festménynek titulált, de fehér szobafalat idéző monokróm alkotással fröcsög az iróniától. Nemcsak te, Zobernig is nevet a saját viccein. Erre az alkotó “This new monochrome painting” feliratú tehát igen monokrómja csak rátesz egy lapáttal. És akkor innen már lehetetlen nem arra gondolnod, hogy ez az ember oda-vissza parodizálja a multimediális művészeket, hiszen a festmények mellett egy alig működő videómunkát, emberformájú plasztikákat és egy szőnyeget is eléd tesz. Az összképet csak a halálkomoly kísérőszöveg rontja egy kissé, talán a kurátornak nem esett le?


Heimo Zobernig, mumok, október 17-ig


Xenia Hausner: Sportstück, 2005

Ha a következő két és fél hétben akad az a két napod, amikor Bécsbe utazol, akkor Xenia Hausnert ki ne hagyd, mert ritkán látni a female gaze-t ilyen sikeresen megvalósulni figuratív festményeken. Ebből a szempontból magyar alteregójaként Szépfalvi Ágnesre (ma Agnes von Uray, 1996-ban még Monique L. is) tudok tekinteni. Narrativitásukkal mindketten bizonyítják, hogy még mindig szükségünk van történetekre, vagy legalábbis történetfoszlányokra. Hausnernél a foszlányok, vagyis a szaggatott, balladai szerkesztésmód pedig David Lynch filmjeit idézi; a leszbikus vonzalmat, női-férfi párkapcsolatot és kitaszítottságunkat ábrázoló jelenetek gyakran feszültek és kísértetiesek. További filmes és színpadias elemük, hogy a főszereplő nők többször is kinéznek egy-egy helyzetből: belenéznek a kamerába vagy éppen kisúgnak a nézőnek. A teatralitás talán nem véletlen: Hausner látványtervezői tevékenysége is jelentős, a londoni Royal Opera House számára is álmodott már meg díszletet. De teatralitás ide vagy oda, az biztos, hogy képei sokkal erősebben hatnak egy személyes találkozás alkalmával, mint interneten keresztül. Nekem fényképek alapján nem volt kedvem megnézni, most mégis jó élményként gondolok rá vissza.


Xenia Hausner: True Lies, Albertina, augusztus 8-ig


Maja Vukoje: Albersburg, 2017

Maja Vukoje festményein különböző tárgyak, például óriásplakát vagy üres vitrin mögül csillan fel a nap, amire az esős városban várok. Az üres vitrineket is szeretem, szépek. Vukoje létező és fiktív gyümölcseit is alkotóelemeire bontja, miáltal gépezetekké válnak a szememben. Régi vászonzsákokra helyez absztrakciót cukorból és kávéból. Olyan anyagokból, amelyek szállítására éppen ezek a zsákok szolgáltak korábban: ami eddig belül volt, az kívülre kerül. Az alkotások a kortárs művészet öncélúságát és önhittségét szembesítik Európa gyarmatosító múltjával. A szembesítés könnyed hangvételben történik, a tárlat során kellemesen szórakozom.


Maja Vukoje: On the Edge, Belvedere 21, augusztus 29-ig


Recent Posts

See All