Úgy vagyok most, hogy éppen között. Elsős egyetemistaként a tudás és nemtudás között, a hozzáértés és kívülállóság között. Az év legnagyobb részében a szobám fala és a képernyőm között, az online meetingen a test nélküli arcok és monogramok, a háttérben hallatszó hangok gazdái között. Az ismerőseim képzőművészet-elméletre, kurátorságra és biennálékra vonatkozó értetlen kérdései, és az itt jelenlévő hallgatóság között. A kortárs képzőművészeti élet szereplői és közönsége, és a nagyszüleim borsodi faluja között. Között lenni egyensúlyozás, között lenni nehéz. Ha között vagyok mindkét oldal vagyok, és egyik sem vagyok, az egyikkel meg kell értetnem a másikat, a másikkal ki kell békítenem az egyiket.

A múlt héten a nagymamámmal telefonáltunk, és miután elmesélte a szomszéd nénit, a kelt tésztát, és a tévésorozatot, megkérdezte mivel foglalkozom mostanában. Mesélni kezdtem, hogy önkénteskedem a biennálén, megbeszéltük mi az a biennálé, túlléptünk azon, hogy miért csinálom, ha nem kapok érte pénzt, és azon is, hogy nem festményekről van szó, illetve nem csak azokról. Baj, hogy a nagymamámnak nem mond semmit az OFF-Biennále kifejezés, a documenta, vagy az alulról szerveződő művészeti esemény fogalma? Lehet, hogy igaza van, és nem az.

Mielőtt a Képzőre jöttem, én sem ismertem az OFF-ot (amit mások már Indonéziában is), a barátaim és a családom tőlem tudják, hogy mi ez, az xtro realm, vagy a hungarofuturisták, mi közöm ehhez nekem, nekik, vagy bárkinek. Velük mégis könnyebb volt megegyezni abban, hogy a képzőművészet is ér annyit mint a közgazdaságtan, vagy az orvostudomány, illetve hogy hülye ötlet mérlegre tenni a meggyőződéseinket. A nagymamámnak és a borsodi falu kis magyar valóságának már nem tudom elmagyarázni az OFF lényegét. Pedig neki és róla szól a Hírdalcsokor kórusa, a mindennapos bosszankodásának a cigány szomszédokról a RomaMoMA, a hátsókert tyúkóljáról, a garázsról és a ház körüli összes kényszermegoldásról a Hétköznapi Hiánycikkek. Valahol a saját budapesti, értelmiségi közegem, képzőművészeti elkötelezettségem és meggyőződésem kudarcának élem meg, hogy a nagymamámnak már nem tudom átadni, miért fontos és izgalmas, amivel itt foglalkozunk. Túl messze kerültek egymástól a fogalmaink térben, időben, és más megfoghatatlan kulturális koordináta-rendszerekben.

Milyen ironikus egybeesés, hogy az OFF projektjeinek egy része, és a kortárs képzőművészeti világ számos előremutató törekvése épp a nagyszüleim borsodi falujából, vagy a hozzá hasonló közegekből merít. Vizsgálja az életüket, véleményüket, vélt és valós problémáikat, amelyekre gyakran ők sem bírnak rálátással. Mert nem merül fel, hogy lehetne máshogy. Amíg innen ellátunk (ellátni vélünk) odáig, onnan nem olyan könnyű „felmenni Pestre”. Máris meghatároztam, hol van az itt, és az ott, pedig pont ez az összeférhetetlenség, nincs itt, vagy ott, csak között van. Az engem meghatározó közegek között, ezeknek az összeegyeztethetetlensége között.

Nektek az OFF öt hét kortárs művészet, közösség, perspektíva, függetlenség, civil szféra, documenta, ArtPower100. Kritikus nézőpont, progresszió, megvalósult utópia, közös képzelet-felszabadítási kísérlet, levegő. Rend és képzelet. Nagymamámnak úri muri. Én vagyok ez a szöveg a kettő között.

Mostanában nem csak én vagyok között. 2020 és 2021 félúton a virtuális tér és a valóság között. Itthon a képzőművészet tere az MNG kávésdobozai és az aqb nagytétényi pincéi között. Az OFF a lokalitás és nemzetköziség, függetlenség és elszakadás között. A magyar kortárs művészeti élet a fulladás és a lélegzetvétel között. Levegőt.

Színtelen, szagtalan, láthatatlan semmi, nem megfogható, nem behatárolható közeg. A levegő nyílt tér, közhangulat. Megosztjuk, használjuk, elhasználjuk, szennyezük, visszatartjuk. Kilégzés, belégzés. Mindent átható, nélkülözhetetlen életfeltétel, hiánya élhetetlen, fullaszt. Időszerű beletörődni, hogy egy levegőt szívunk, amivel közös feladataink vannak. Nem levegőnek nézni a hiányainkat és mások hiányait, sem az egyre sürgetőbb globális problémákat, mint a klímaválság, vagy a társadalmi egyenlőtlenségek. Fikcióról, változtatásról és cselekvésről nem csak levegőbe beszélni. Légvárat ezentúl csak téglából építeni. Szavakat és gondolatokat nem levegőben lógni hagyni. Tisztán látni és fellélegezni. Nagymamámnak pedig megmutatni Omara képeit, és a Hírdalcsokor videóját. Összeegyeztetni az ittet az ottal, de maradni között.