• Keszegh Ágnes

Ági polca - Művészet-bűvészet

Ali Smith skót írónő négy évszak sorozatának első kötete az Ősz. A legtöbb helyen úgy emlegetik, mint az első poszt-brexit regényt, csakhogy a mű emellett rengeteg más gondolatot, érzelmet rejt magában. Összetört, elgondolkodtató, megnevettető, de legfőképpen melankolikusan műterem-szagú. Olvasása az egyik szobrász barátom finoman káoszos műtermébe repített vissza, ahol az éppen alakuló alkotások, a pihenő munkák keveredtek a már kicsit elfeledett porlepte, de nagy ígéreteket hordozó darabokkal.


Ali Smith: Ősz, Magvető Kiadó, Budapest, 2020

A regény, akár az epreskerti műtermek, egyszerre jelenít meg múltat, jelent és jövőt. A változó hosszúságú fejezetek apránként hozzák létre világunk Pauline Boty kollázsát. A brit pop-art művész élete, munkássága és látásmódja mélyen átszövi a regény cselekményét és vizuális világát, ami elérte a magyar kiadvány borítóját is. Az Egyetlen szőke a világon című képe Marylin Monroe-t jeleníti meg, élénk, absztrakt mezők által kiemelve az utca forgatagából. Boty tragikus életútja során élharcosa volt a feminizmusnak, ami nem meglepő, hiszen gyönyörű, szexi, szókimondó, bohém, polgárpukkasztó és makacs nőként nemcsak a férfiak és a társadalom által rá rótt kritikáknak volt elszenvedője, hanem a női egyenjogúság nagyfokú hiányának a művészeti intézményrendszerben. Saját képei előtt állt modellt lenge öltözetben, hogy így azok publicitást kaphassanak.


Pauline Boty: Az egyetlen szőke a világon, 1963, © Tate Modern/ Pauline Boty Estate
A három karakter köré épülő történet fő motívumai az emlékezés és az elmúlás. “A soha véget nem érő levélhullás”.

Elsőként Mr. Gluck-kel, Daniellel ismerkedhetünk meg, ahogy százegy évesen egy szigetre sodródik, feltehetően a túlvilágra. Az ő nézőpontjából leírt részek hordozzák magukban a regény misztikumát. Hosszúra nyúló alvási fázisai alatt az álmaiba szövődik a valóság. Így lesz a kórházi fenyőfa felmosóból őmaga is fa egy alvási paralízis során.

Másik főszereplőnk Elisabeth Demand, szigorúan ‘s’-el. A harminckét éves szingli művészettörténész mindennapjai bepillantást adnak világunk sokszor kafkaian szürreális intézményrendszerébe, a bürokratikus útvesztőbe. A gyerekként Daniellel töltött idő, a beszélgetések és játékok sora skicceli fel a történetalkotás, a művészetlátás- és értelmezés, úgy összességében a kritikai gondolkodás formáit és lehetőségeit a közösségi média és a post-truth korában. Boty története és munkássága nem csak beszélgetéseik nyomán bukkan fel, de külön-külön is mindkettejük életének meghatározó részét képezi. A szétszórt részletek a regény egy pontján már nem csak a távolból mesélnek Boty-ról, hanem őt helyezik a narrátor szerepébe, megmutatva sajátos látásmódját és helyzetét a művészeti világban.


Pauline Boty, 1963, © Michael Ward Archives/ National Portrait Gellery, London

A harmadik főszereplő Elisabeth édesanyja, Wendy. Szóváltásaik remekül ábrázolják a munkásosztályba tartozó, két lábbal a földönjáró anya és a kissé introvertált, művészetorientált, könyvmoly gyermek közötti meg nem értést.


Az anya által maradunk a realitásnál és ismerjük meg a szavazással, az országgal kapcsolatos érzéseket, félelmet, fásultságot. Egy ponton kitör belőle az egyre fokozódó társadalmi kétségbeesés. “Az emberek az egész országban úgy érezték, nem számítanak semmit. (…) Az egész országban eldurvultak a dolgok. (…) Az egész országban általános volt a rasszista fröcsögés. (…) Az egész országban darabokra esett az ország.”


Az emlékezés mechanikája darabolja elemeire és tartja egyben a regény cselekményszálait. A különböző karakterek személyes emlékein keresztül rajzolódik ki egy időszak kollektív emlékezetre épülő korrajza. Az emigrációba kényszerült, szétszakított családok tragédiája nem csak az elvesztett szerettek és az elvesztett otthon képében jelenik meg a múltban, de folyamatos fenyegetéssel párosul a jelenben is. A második világháború fel nem robbant bombái a Temze partján nem csak a játszadozó gyerekeket veszélyeztetik, de jelképezik a fel nem dolgozott sérelmeket és az ember-ember közötti meg nem értést. Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című videóinstallációja - a könyvhöz hasonlóan - remekül jeleníti meg az emberekben hátrahagyott traumák és sérelmek robbanásra váró érzelmi többletét.


A Brexit elidegenedést robbantott ki a bevándorlókkal, a vendégmunkásokkal, az idegenekkel szemben. Azonban a másokkal kapcsolatos negatív érzelmek már Mr.Gluck gyermekkorától kezdve, Elisabeth fiatal évein át, napjainkig jelen vannak. A faji és a vallási megkülönböztetések mellett ma már gazdasági és egzisztenciális konfliktusok alakjában is megjelennek.

Ali Smith könyvének egy csodálatos eleme az, hogy nem csak lehetőséget ad a feldolgozásra, hanem rögtön két igazán közel, mégis mediálisan távol helyezkedő opcióval szolgál.

A legszembetűnőbb opciót talán az anya karakterfejlődésén keresztül tapasztalhatjuk meg. A besavanyodott, folyton panaszkodó asszony saját szenvedélyét megtalálva és sok év próbálkozás után saját nemi identitását elfogadva, mint egy Vulkán, robban és fedezi fel saját erejét. Míg a regény elején lányától várja a megoldást a kerítés problémájára, addig a végén őmaga lép akcióba és a múlt emlékeivel támad rá a jelen gátjaira.

Finomabb lehetőségként pedig Mr. Gluck és Elisabeth beszélgetéseinek ismétlődő kérdése jelenik meg: “Hello, mit olvasol?”. Ebben az egyszerű, kissé bohókás kérdésben rengeteg érzelem és megközelítési mód rejlik, egyszerre kedves érdeklődés és gunyoros számonkérés. Kaput nyit arra, hogy újabb és újabb perspektívákból figyeljünk meg tárgyakat, gondolatokat és eszméket. Hiszen mind-mind hordozói és mesélői vagyunk a múltunknak és a kultúránknak. Ha nem foglalkozunk vele, nem ápoljuk azt, akkor elveszíthetjük a lehetőséget traumáink és félelmeink feldolgozására. Ekkor pedig csak kerítések közé szorulva élhetünk a szabadság illúziójával.


Keszegh Ágnes

Ha van olyan artist's book vagy művészetelméleti könyv, ami megfogott és elindított benned valamit, írj ajánlót, mesélj a benyomásaidról, annyit látjuk Teamsen egymás polcait, vegyünk is le róluk könyveket!

A folyóirat témája az UTÓPIA/DISZTÓPIA hívószavak köré épül. Várjuk írásaitok a témában, illetve ha bármilyen más képzőművészeti kérdésről, aktuális kiállításról vagy arról, ami mostanában foglalkoztat Titeket, szívesen írnátok, keressetek minket a kepzoblog@gmail.com e-mail címen! Ha szerettek írni, de nem tudjátok miről, akkor segítünk!


0 comments

Recent Posts

See All