• Garamvölgyi Virág

EGYENES LABIRINTUS

Képzősök képzősökről. Milyen munkák és projektek születnek a műtermekben?

A Műterem rovatban most Garamvölgyi Virág (képzőművészet-elmélet szak, elsőév) írását olvashatjátok Nádházi Eszter (látványtervező alapszak, harmadév) Önmagából kifordult utópia (2021) című alkotásáról.

Szabályos oszlopsorok megtörő rendje. Saját tükörképükbe forduló lépcsőfokok. Kibillenő sarkok, megnyúló szögek, elhajló vízszintesek és függőlegesek. Az eredeti rendjéből kizökkent, egyensúlyát vesztő tér mégis megállapodni látszik sajátos valószerűtlenségében. Nádházi Eszter digitális 3D kompozíciója reneszánsz építészeti elemeket felhasználva teremt apokaliptikus látomást.

Nádházi Eszter: Önmagából kifordult utópia; 3D látványterv, 2021

Kényelmetlen térélmény. A látvány egy utópisztikus videójáték világát idézi, díszlet egy jövőszerű színjátékhoz, aminek forgatókönyve labirintusban eltévedt vándorokról, szürreális világvégéről és letűnt korok virágzó kultúrájáról tudósít. Egyszerre nyomasztó, futurisztikus jelenés és reális ábrázolása egy alternatív jelennek. A fiktív játék főszereplője ki akar lépni a túl valóságos illúziót kínáló történetből, térből, időből, de a kép zárt világa nem ereszti.

Nádházi Eszter: Önmagából kifordult utópia; 3D látványterv, 2021

Az idegenszerű fények, színek, térviszonyok új kontextusba helyezik a klasszikus építészeti elemeket is. Az irrealitásba görbülő vonalak megtörik a reneszánsz stílusjegyeket hordozó konstrukció eredeti arányait és szimmetriáját. A reneszánsz építészet jellegzetes oszlopsorokkal, árkádokkal tagolt és kidolgozott párkányokkal, korlátokkal díszített terei itt elveszítik az alapjukat jelentő egyenes vonalakat. Az átlátható, tiszta struktúrák következetlen ívekké változnak, ahogy az általuk közvetített ideológia is érvényét veszti a szokatlan, illuzórikus térben.

Nádházi Eszter: Önmagából kifordult utópia; 3D látványterv, 2021

Az antik elemek, mint az oszloprendek vagy a széles lépcsősorok, ókori görög templomot, múzeumot, színházat idéznek meg Első pillantásra a felsorolt épületekhez kapcsolt értékkategóriákra asszociálunk. A reneszánsz stílus alapját jelentő antik művészet máig etalon és szépségideál, itt viszont a művészet, tudomány és kultúra templomának ideája ellentmondásba kerül az apokaliptikus térrel. Az épületet zuhanó kristályok rombolják szét, mintha a művészet és intézményrendszerének összeomlása játszódna le előttünk. Ha a konstrukciót klasszicizáló múzeumépületként értelmezzük, a saját kezdőpontjukba visszatérő térelemek is új megvilágításba kerülnek.

Ebből a nézőpontból a művészet egy önmagába forduló, zárt struktúra, semmibe vezető lépcsősorokkal, bejárat és kijárat nélkül.
Nádházi Eszter: Önmagából kifordult utópia; 3D látványterv, 2021

A széles lépcsősorok itt a művészet és tudomány fellegvára helyett egy üres, idegenszerű lila fényben úszó labirintusba vezetnek, ahol ezúttal nincsenek félrevezető zsákutcák és tévutak. Átlátható, egyenes labirintus (mint Pilinszkynél), amiből kijutni mégis bonyolultabb, mintha egy hagyományos útvesztő akadályai közt bolyonganánk. Bár már nem is célunk elérni a nem létező kijáratot, rég elfelejtettük, hogy keresnünk kellene. Ebben a labirintusban a lépcsősorok saját tükörképükbe vezetnek, a folyosók önmaguk kezdőpontjába torkollanak. A térben újra és újra eltévedő pontosan tudja, hogy egy örök folyosón jár, mint Babits versében. (1)


A véghetetlen portikusznak egyhangu oldalívei rejtett forrásu fényben úsznak.


Mi haszna széttekinteni? A síma égnek semmi ránca s szemed a földet nem leli.


S tán e nagy ívek néma lánca a végtelenbe fűzve nyúl: holt oszlopoknak méla tánca


huzódva, mozdulatlanúl légtengelyén az üres ürnek, s a külső sötétig vonúl, (…)


Itt alaptapasztalattá válik a céltalan bolyongás, az állandó visszatérés a folyamatos kezdőpontba. Szorongató folytonosság, a kapaszkodót kereső tekintetet nem ereszti az időtlenségben létező tér. A saját jelenünkre reflektáló nyomasztó jövőképet modernkori létallegóriaként is értelmezhetjük.

A törékeny, átlátszó, üvegszerű útvesztőből nincs kitörési lehetőség, maga a haladás, az előre törekvés teljesíti be a visszatérést a kezdőpontba.

Önmagukba fordulnak a lépcsőfokok, oszlopsorok, önmagába fordul az egész disztópikus térélmény, de a benne bolyongó egyén és gondolat is csak tovább tükrözi magát a végtelenségig.


(S megint elölről.)


Garamvölgyi Virág

(1) Babits Mihály: Az örök folyosó, 1908

A Műterem rovat továbbra is várja online bemutatásra is szánt alkotások fotódokumentációját (rövid leírással és technikai adatokkal), illetve írókedvű hallgatótársaink jelentkezését a kepzoblog@gmail.com e-mail címen. A beküldött munkák bekerülnek adatbázisunkba, amelyből válogatunk és értesítünk, ha aktuálissá válik a bemutatásuk.