• Kuzma Eszter Júlia

Dónde está el autobus a Cuenca? – Erasmus-napló III.

Sorozatunk harmadik részében Kuzma Eszter Júlia, ötödéves, festő szakos hallgató beszámolóját olvashatjátok a cuencai Universidad de Castilla-La Mancha egyetemről, melyben hasznos tanácsokat oszt meg a kiutazással, a megfelelő kurzusok kiválasztásával és a kinti léttel kapcsolatban. A spanyol városban töltött kalandos félév zárásaként egy önálló kiállítása is nyílt az egyetemen.

Én harmadik egyetemi évem második félévében utaztam ki Erasmusra. Vicces, hogy a fő mozgatórugóm nem a kíváncsiság, hanem inkább a szorongás volt. Azt éreztem, hogy eléggé biztonsági játékos vagyok, és egy Erasmus út ki tudna szakítani a komfortzónámból, ezért is jelentkeztem.

Abba belegondolni, hogy egy idegen országban idegen emberek között idegen nyelvet beszélve ténykedjen az ember, eléggé ijesztő tud lenni, de végül úgy döntöttem, hogy nekidurálom magam ennek az élménynek, és ha már nekivágok, legyen jó az idő!


Mindenképpen dél-európai országba akartam menni, ahol sok a napsütés, és kedvesek az emberek. Olasz, Görög és Spanyolország között vacilláltam, míg végül az utóbbi lett a befutó, főleg azért, mert iszonyatosan vonz a spanyol nyelv és a kultúra. Na de, Spanyolországon belül is kellett választanom, így Granadát és Cuencát jelöltem meg, és végül Cuencába mentem ki. Itt leírom a tapasztalataimat, és azt, hogy mikre érdemes figyelni!

ELŐKÉSZÜLETEK Erre a részre már kevésbé emlékszem, de azt tudom, hogy kellett nyitni egy euró alapú számlát, amit ha javasolhatok mindenkinek, ne bankon keresztül tegyen meg, hanem Revoluttal, egyszerű és nincs számlavezetési díj. Én megszívtam egy picit a bankszámlával, mert elfelejtettem lemondani, és utólag ki kellett fizetni a számlavezetést, ez a Revolutnál nincs.

Kellett még Európai Uniós betegkártya, ezzel nekem mázlim is volt. Úgy tudom, hogy ennek a megigénylése 1-2 hónapot vesz igénybe, de én valahogy gyorsan intéztem el, az Árpád híd közelében van egy iroda, sajni elfelejtettem pontosan hol, de ott azonnal kézhez kapod!

Az okés, hogy elutalják neked a pénzt, de a repjegyet, és az albérletet neked kell elintézned. Repjegyet érdemes három hónappal a tervezett kiutazási időpont előtt venni, akkor a legolcsóbb! Ja, és Cuencában nincs reptér, szóval Madridba kell nézned a repjegyet. Én kb. 3000-ért találtam oda, de ez az alsó határ árban, a legfelső határ pedig 25 000, ami szintén nem nagyon vészes, de nyilván jobb, ha olcsón megússzuk! Ami még fontos, hogy jelöljük be, hogy priority jegyet szeretnénk, ami nem drágább mint a sima jegy, viszont plusz egy 10 kg-os poggyászt vihetünk magunkkal, és előre mehetünk majd a sorban. Pluszban fizetni kell érte valamennyit, de mindenképpen ajánlom, hogy vigyél egy 20-kg-os poggyászt is.


Albérletet én egy Facebook-csoportban találtam, Cuencában minden erasmusost bevesznek egy csoportba, ahol lehet ismerkedni, stb. stb. Én ide írtam ki egy posztot angolul-spanyolul, hogy albit keresünk, és puff! Lett is egyből, a város közepén 100 euróért (ami kb. 33 000 Ft) és az nagyon jó ár. Bár az albi árak nagyon jók Cuencában, maximum 200 euró, de akkor már luxuselitmegagigaszuper lakosztályban laksz, az átlagár 125-150 € + rezsi. A kauciót és az egyéb előre kifizetendő dolgokat megbeszélitek a főbérlővel. Készülj fel, ha nem tudsz spanyolul, akkor sok türelemre lesz szükség, mert kevés cuencai beszél angolul. Ami javaslatom van, az az, hogy Tranferwise-on utald át a kauciót, mert ott nincs átváltási díj, és egyből megérkezik hozzá a pénz.


Az albi választás abban tud nehéz lenni, hogy fotók alapján kell eldöntened hogy kiveszed-e vagy nem. Nyilván fotón a lakás hibáit nem látni, így hát az marad, hogy okosan kérdezünk a lakással kapcsolatban: mennyi a rezsi, jól szigetelnek-e a nyílászárók, van-e fűtés (erre még kitérek később, hogy ez miért is fontos kérdés), jól szellőzik-e a lakás és így tovább, szóval mindent meg kell kérdezni, ami csak eszünkbe jut, hogy minél pontosabb képet kapjunk a lakásról. Alapvetően ahány cuencai lakásban jártam, mindegyik nagyon tiszta és felszerelt volt, aggodalomra semmi ok! Mindenesetre jobb az, ha utánajárunk, igényeinknek megfelelően mit is veszünk ki képek alapján.



KIUTAZÁS Mindenképp vigyél SOK-SOK meleg ruhát, ugyanis a spanyol lakásokba nincs bekötve fűtés szinte sehol, úgy vannak vele, hogy most arra az egy hónap hűvös időre miért is kössék be? Mint már említettem, én második félévben utaztam ki, még tombolt a február, minimális meleg ruhát vittem, és ezt meg is szívtam eléggé. Ne gondold azt, hogy végig meleg lesz, (ahogy én gondoltam), sajnos, ez nem így van, április közepére válik az időjárás élhetővé, azelőtt örülhetsz, ha 11 fok van.


Ha sikeresen eljutottál a madridi reptérre, ott még kell egy kicsit a városban utaznod, hogy átszállj a buszra, ami Cuencába visz. A Mendez Álvaro megállóhoz közel lesz a buszpályaudvar, ahol a busz indul. Megkeresed a Cuencába induló buszt és leszállsz Cuencában. Ha nem is beszélsz spanyolul, ennyit érdemes megtanulni, hogy : Dónde está el autobus a Cuenca? Ha netán nem működne a mobilneted, akkor is meg tudd kérdezni az utca emberét, merre kell menned.

AZ ERASMUS PÉNZ

Én szoctám nélkül 2000 eurót kaptam, kiszámoltam, hogy napi 11 eurót költhetek. Ez az összeg – ha valaki ügyesen bánik a pénzzel, és nem habzsolja az életet, mint én – elég tud lenni. Sokat költöttem művészeti cuccokra, utazásra, és jó kajákra, tehát én az utolsó hónapban már a saját pénzemet költöttem. Alapvetően a lakás az 120 euró volt maximum rezsivel együtt. Ami nagyon drága Spanyolországon belül, az az utazás, és stoppal sajnos nem nagyon vesznek fel embereket. Szóval ha valahova az ember el akar jutni, áldozni kell rá. Minél messzebb mész, annál drágább a jegy, van, ahova csakis a gyorsvonattal tudsz menni, ami horribilis árakon mozog, 100 euró az alja a jegyáraknak.



A VÁROS

Elsősorban azt emelném ki, hogy Cuencánál szebb városban még sohasem jártam. Kicsi, gyönyörű, egyaránt modern és régi, és egyszerre van jelen benne a természet szeretete és a technológia. A város újváros és óváros részre osztható. Egy hegyláncolatra épül, ezért minél minél feljebb mész, annál régebbi épületeket láthatsz és annál kevesebb autóutat. Konkrétan vannak olyan részei a városnak, ahol autók egyáltalán nem járnak, csakis sétálóutak vannak. Rengeteg gyönyörű kert van, rengeteg erkély, és olyan városrészek, mintha a Trónok harcából a Martell ház városában sétálgatnék. A katlan, ami körülveszi, szintén gyönyörű, olyan látványt nyújt Cuenca óvárosának szinte minden kis szeglete, amit órákon keresztül is csodálni lehet. Az óváros visszaröpít minket a középkor fénykorába a szűk kis utcácskáival, bazárjaival, templomaival. Rengetegszer a kis járdái ösvénnyé változnak, melyek kivezetnek az erdőbe, nincs kifejezett széle a városnak. Viszont az újváros már más tészta. Mikor az újvárosban jársz, megjelennek a bárok, bevásárlóközpontok, beton, kocsik és egy jellegzetes pepitamintás járda.


AZ EGYETEM

Az újvárosban van az egyetem is, egy elég nagy campusról van szó, a művészeti karnak egy külön épülete van, teljesen más mint a Képző. Nagyon modern az épület, jól felszerelt, fényes, padlófűtéses műtermek vannak. Mind a festő, grafika, mind a szobrász műtermek alkalmasak az alkotásra, és van bőven tér, így mindenki kényelmesen elfér. Én egyáltalán nem vettem fel elméleti órákat, ezt ajánlom mindenkinek, viszont a kreditjeimet kimaxoltam, én 30 kredit órát vettem fel és végeztem el kint. Bőven volt időm a feladatok mellett szórakozni és utazni is, és a szemeszter végén egy kiállítást is sikerült összehoznom.

Nos, mikor tantárgyválasztásra kerül a sor, arra kell figyelni, hogy vannak tantágyak, amik ANNUAL tantárgyak, vagyis egy évre van kiírva hogy hány kreditet érnek. Ilyen a grabado, pintura, escultura, amik lehet hogy az van írva, hogy 9 kreditet érnek, viszont ez szemeszterekre lebontva 4,5 kredit, vagyis te csak 4,5 kreditet fogsz kapni a tárgy elvégézésekor. Mikor leadod a Learning Agreementet, akkor csak hasraütésszerűen is beírhatod, miket veszel fel, hiszen majd ott tudod megnézni az órákat és kiválasztani, mi is érdekel igazán. Az ottani TO-n az ügyintéző emberke, Vidal nagyon kedves és vicces arc, tud angolul is, valószínűleg tanulmányi ügyekben ő lesz az ottani legjobb barátod. Ajánl órákat, kijavít, ha valamit nem papíroztál le jól, még azt is elmondja, hol érdemes beszerezni az alkotáshoz szükséges cuccokat. Tehát tőle bármit lehet kérdezni, (azt is hogy hogy van), nem feltétlen az a dolga, hogy téged babusgasson, de én úgy láttam szívesen teszi!


Minden órának megvannak a maga követelményei. Valamiért az a mániája a legtöbb tanárnak, hogy az óráján készült művekről állíts össze a szemeszter végén egy portfóliót, szóval elég sok portfóliót kell majd csinálnod. Én ezt úgy bekkeltem ki, hogy egy témára felfűzve dolgoztam minden órára, és volt ugyan grafika, festmény és szobor is, de ezeket mind egy adott tárlat témájához készítettem, ezért elég volt egy jó portfóliót leadnom minden órára. Így jöhetett létre az önálló kiállításom év végén.

Az órák elég szigorúan vannak véve, például nem maradhatsz a szobrász műteremben tovább az órád után, erre van külön délutáni szabadfoglalkozás, ahová ismét becipelheted a szobrod és dolgozhatsz rajta. A rajzórán (dibujo) van jelenléti, és főleg krokiztok, ami nagyon unalmas, és bárhogy rajzolsz, valszeg nagyon ki fogsz tűnni a rajztudásoddal, ugyanis ott általános sulis szinten rajzol mindenki… tényleg… egy szép tanulmányt sem láttam! Én a rajzórák során eléggé visszafejlődtem, nincs korrektúra, konkrétan ott nem tanulnak rajzolni a diákok. Szóval, ha teheted, kerüld el a dibujo 1-2 tárgy felvételét, inkább a grabadot ajánlom helyette, az képgrafika óra. Van bőven nyersanyag, lehet dolgozni és nincsenek unalmas feladatok, amik elveszik az idődet, plusz nagyon jó ott a társaság, jókat lehet a műhelyben dumálgatni.


Festészet órán eldöntheted, hogy akarod-e festegetni a csendéleteket, vagy megbeszéled a tanárral, hogy te önállóan dolgozol, és hozod majd a képeidet havonta bemutatni. Sajnos itt is nagyon gimnáziumi színvonalon folyik az oktatás, én konzultáció során olyan tippeket kaptam, hogy ne használjak feketét, “egy festő nem fest feketével”… és ehhez hasonló kommenteket, cserébe nagyon rugalmas, és nem jár kötöttségekkel ez az óra. Én még felvettem egy olyan órát is, ami biztosította nekem a korlátlan műteremhasználatot, ez volt a Taller de creación nevű óra. Ez nagyon megéri erasmusosként, mert nagyon sok kredit, van műtermed, és semmi kötelezettséggel nem jár, úgy értem, nincsenek feladatok, itt is csak az év végi portfóliót kell bemutatni. Ezen az órán a legjobb a tanár, remekül tud angolul és értő közönség. Nála éreztem azt egyedül, hogy egy külföldi egyetemre jöttem, nem pedig nyaralni. Én mindig vele konzultáltam, szerintem vele érdemes leginkább beszélni a melókról. Felvettem még a taller de pinturát, ami ugyanaz mint a creación, annyi különbséggel, hogy itt a műteremben csakis festők vannak. Tök jó ha megvan mind a két taller, mert eldöntheted, melyik műterembe költözöl be, melyik a szimpibb társaság.

Három kiállítótér van a suliban, ezeket le lehet foglalni, maximum egy hétre. Érdemes időben átgondolni, hogy akarsz-e kiállítást, mert elég hamar megtelnek az időpontok, és kicsúszhatsz.


Kuzma Eszter Júlia kiállítása



EGYETEMI ÉLET Nagyon színes a társaság, és életteliek az emberek. Én már első nap tök jót dumáltam a műterem társaimmal. Ha nem is vagy rendkívül extrovertált, valószínűleg odamennek ők hozzád, hogy megismerjenek. A többi karon nem volt jellemző a közösségi élet, de a művészeti karon minden mennyiségben. Voltak olyan napok, ahol egész nap csak buli volt a műteremben, vittek projektorokat nagy hangfalat és hadd szóljon! De elég random is ki tudott alakulni egy-egy ilyen megmozdulás. Ez a rész kicsit visszaidézi a régi Képző-hangulatot.

Amin én meglepődtem, hogy nagyon menő büfé van a suliban. Konkrétan egy kis étterem inkább, és van sör és bor is, ráadásul csapolva is! Rengeteg sört isznak a spanyolok, olyan mintha fogmosáshoz is azzal öblögetnének, iszonyatosan imádják a sört. Nem hiába, azok a sörökök iszonyat finomak is! Én ott ittam először Coronat ami ott 1 euróba került, ami egy átlagos ár, itthon pedig 680 Ft... Náluk szinte már szertartás volt a reggeli sörcike. Tehát mondanom sem kell, hogy a büfében koncentrálódott az egyetemi nyüzsgés legjava.

Volt egy olyan szoba, ami csak egy közösségi térként funkcionált, volt kis kávéfőző, teafőző, ruhák, amiket elvihetsz nyugodtan, ha tetszik, könyvek, kanapék, ott a chill-szoba az egyetemen, ha meg akar valaki nyugodni vagy csak olvasgatni csendben, akkor az a szoba tökéletes lesz.

Mikor már jó az idő, akkor mindenki a szabadban csüng és kifekszik a napra süttetni a hasát. Nagyon nagy az udvar rész a campusok között, és ami nagyon király, hogy közel van a sulihoz egy Lidl, emiatt nagyon sok random piknik-parti keletkezik.

VÁROSI ÉLET

Az ember egy nehezebb hét után csak arra vágyik, hogy valahol kieressze a gőzt egy jó buli keretein belül. Ezt Cuencában nehéz lesz megtenned, hacsak nem szereted a reggaetont . Ha nem is hallottál erről a műfajról, biztosíthatlak, hogy ismered. Ebbe a műfajba tartozik bele a Despacito. Na látod…! Van egy utca a belvárosban, a La Calle, ami igazából egy sikátor, és ott végig szórakozóhelyek vannak, de csakis a reggaeton megy. Ebben a sikátorban minden nap buli van, minden este tele van szinte minden hely, szóval bármikor rád jön a bugi, a La Calle kapui nyitva állnak. Én sohasem szerettem oda járni, a barátaim valamiért imádták, de én inkább kerültem azt a helyet.


Viszont volt egy másik hely, a San Potorro, ami egy alternatív hely Cuencában, ott mindig jókat lehetett táncolni. Egyszer volt egy Bohemian Betyars-est is, amin nagyon meglepődtem. Nekem ez lett a törzshelyem Erasmus alatt, nagyon szerettem ide járni.

Nagyon sok helyre el lehet menni kirándulni, és nagyon ajánlatos is, mert ehhez fogható látványt valószínűleg ritkán csodálhat az ember. Nagyon sok időt töltöttem a hegyekben odakint, nagyon szerettem egyedül is kalandozni az erdőben vagy az óvárosban, felfedezni a város apró kis szegleteit is. Rengeteg túraútvonal van, érdemes egy túrabakancsot is kivinni, mert a hegyekben nagy szükség lehet rá. Ha valaki például szeret falat mászni, akkor Cuenca az egyik legjobb spot erre. Elvileg falmászó körökben a cuencai hegyek legendásak, vannak különböző falmászó fesztiválok meg gatheringek is a környéken. Testmozgásban valószínűleg nem lesz hiány a félév során!


Hirtelen ezek jutottak eszembe mint fontos infók Erasmussal kapcsolatban, de bármilyen kérdésed van, keress vele bizalommal!



¡Adiós amigos!

Kuzma Eszter Júlia


0 comments

Recent Posts

See All