Majd, ha késznek látsz, küldj vissza a Földre és hazámba, hogy immár posztmagyar vajákosként folytathassam küldetésem! – kiált fel legbelsőbb magvamból hungarofuturista énem, természetesen szíriuszi fénynyelven.
Ám mivel tudomásom szerint a képző.art olvasói még e nyelv tanulási fázisában vannak, többségük épphogy csak eléri az A2 szintet, ezért fentebb szívem kozmikus hangjának fordítását is közöltem (bár lefordíthatatlansága remélem, mindenkinek egyértelmű). Külön elnézést kérek, amiért nem eredeti írásjeleket használtam, sajnos a legutóbbi dobogókői (szívcsakra!) űrhajókilövés alkalmával a helyszínen hagytam a megfelelő billentyűzetű, ráadásul húszezer éves történelmet bitorló, vagyis khm, birtokló laptopom.
Így hangzom, mikor hungarofuturistaként értelmezem magam, de így hangzom, mikor a hungarofuturizmusról (röviden HUF) egy ismeretterjesztő szöveget publikáló diáklányként értelmezem magam: legelső találkozásomat a hungarofuturizmussal a mozgalom 2018 júniusában, a Margó Irodalmi Fesztivál keretében megrendezett rituáléja jelentette. A PIM dísztermében ülve nem tudtam hova tenni, mikor Parti Nagy Lajos Tubica és Tubicáné beszélgetésén keresztül a hungarofuturista fajzásról értekezett, mindenesetre, ahogy ezt most szövegem léte is alátámasztja, felhívta magára a figyelmemet és nem csak arra az estére.
A nemzeti identitás újragondolására törekvő HUF-ot Fridvalszki Márk, Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió indította útjára a Technologie und das Unheimliche egyik projektjeként, alapító eseménye 2016. március 15-én a berlini Collegium Hungaricumban valósult meg. A nyitány egy Juhász Ferenc Halott feketerigó című költeményének részleteit feldolgozó performansz volt.
Mint minden valamire való mozgalomnak, a hungarofuturizmusnak is kell, hogy legyen kiáltványa, 2018 elején Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt meg is komponálták a hozzá tartozót. A hungarofuturista alapmódszer, az újraolvasás ennél a szövegnél is ajánlott, hiszen minden alkalom a magyarok közös kozmikus eredetének újabb és újabb kőzetrétegeit tárja elénk. Öndefiníciójukból néhány kifejezést ellopok, összekeverem őket, az azonos jelentésűek direkt egymás mellé kerülnek, aztán tálalom, mert még mindig jól hangzik:
Ez az identitáspoétikai képzeletgyakorlat egy alternatív magyarságtudat, a legmagyarabb magyarságfajta, vagyis a posztmagyarság kialakítására törekszik, követői metamorfózist, mamuttá-válást, hungaroszaurusszá-válást, technoparaszttá-válást praktizálnak. Kijelenti, hogy a nacionalista ideológia kisajátította nemzeti mítoszainkat, szimbólumainkat, akár összeesküvés-elméleteinket, a HUF pedig visszaperli ezeket a történeteket, a magáévá teszi, ez a kisajátítás kisajátítása, célja a jövőre vonatkozó sejtések birtokba vétele. Mindehhez módszere a distancia és az idegenség megteremtése, tehát a magyarság xenoesztétikai és xenopolitikai kilövése a Magyar Űrbe; odamegyünk, visszajövünk, és ez a folyamat a csillagközi magyar invázióban tetőzik. A HUF nem hisz a lineáris időben, a fiktív múlt és a fiktív jövő felől ragadja meg a jelent, úgy véli, ez kövezi ki a saras utat egy Új Honfoglaláshoz.
Ezek alapján kijelenthető, hogy a HUF az Észtországban kialakuló etnofuturizmushoz, az afrofuturizmushoz, az ázsiai futurizmushoz, az arab futurizmushoz (futurizmus, turizmus, izmus, mus) hasonlóan egy magyarvérkomoly játék, a radikális képzelőerő gyermeke. Inkább esztétikai stratégia, mintsem trollkodás. Kreatív téboly, konstruktív káosz. Felebarátja az ellentmondás, amelyről Nemes Z. Márió is így nyilatkozik: „Párhuzamos és akár egymásnak ellentmondó elveket valló mozgalmakat, világokat és esztétikákat kell teremteni, komplexitásba fojtani a befogadókat.”
Aki szimpatizál a HUF által felkínált gondolkodási struktúrával, az húszezer év alatt sem kipróbálható identitás-lehetőségekkel találja szembe magát: lehet például busó, hungaroamazon, lúdvérc, lósámán, szépasszony, medveember, hungaromarxista, hungaropuritán, hungaroanimál vagy akár újabb tudatformát is teremthet.
De a hungarofeministákhoz is csatlakozhat, amely a HUF egyik legkiterjedtebb metamozgalma, első képzőművészeti megnyilvánulásaként Trapp Dominika „Ne tegyétek reám” című, a Trafóban kivirágzó 2020-as kiállítására tekinthetünk.
A kanonikus hungarofuturista művek nyílzápora leginkább a kortárs irodalom felől érkezik, ide kapcsolható többek között Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát (2014) című verseskötete, illetve Havasréti József Űrérzékeny lelkek (2014) című regénye. Emellett a Mézga család, MZ/X-ével önmagában egy HUF-eposz, Dé:Nash spontán hungarofuturizmusával szintén nemzeti jelképeinket helyezi új kontextusba, Hajas Tibor Virrasztás című performanszának létezik hungarofuturista olvasata, Tamkó Sirató Károly 20. századi költészete pedig egyértelműen a HUF eddig eltitkolt szeniorátus szerinti elődje. Mindez azért lehetséges, mert HUF-művek létrehozása csupán egyfajta projektforma, a mozgalom legmesszebb szóló kürtje sokkal inkább alkotások újraértelmezése hungarofuturista nézőpontből.
A magyar történelem és kultúrtörténet hungarofuturista újraolvasásával kerül a kiáltvány Pantheonjában egymás mellé Zalatnay Sarolta, Móricz Zsigmond és Horthy Miklós neve is. Az eredeti HUF-mű és a HUF által kisajátított közötti határ elmosódik, így veszem én is a bátorságot ahhoz, hogy a HUF részére kisajátítsam Székely Bertalan Zrínyi kirohanása című 1879 és 1885 között készített festményét.
A magyar romantika eszközhasználata és mítoszfikciója voltaképpen ugyanúgy működik, mint a hungarofuturizmusé, történelmünk eseményeit és legendáit dolgozza fel a jelen és a jövő nemzeti öntudatának kiépítése céljából, a saját szempontrendszere szerint.
A tekintetet a Zrínyit körbevevők testmozdulatával a tündöklő hősre irányító Székely a túlazonosulás módszerét alkalmazza, amelyet a hungarofuturisták is eszményítenek. Ennek lényege, hogy elbeszéléseikkel nem parodizálnak, hanem megszállják a nemzetgép (nemzetcsináló gép) retorikáját és „a beomlásig hajtják túl”, radikálisan túloznak és túlzottan radikalizálnak. Ehhez köthető az ostromló törököket teljesen háttérbe szorító festmény színhasználata, hogy a vörös szín szinte az egész képet betölti, egyedüli ellenpontja a várból érkező arany fénysugár.
A NER-t érő általános rendszerkritikák a legtöbbször nem érnek el semmiféle változást, ennek következményeként a HUF a kritikai véleményalkotás egy új formájához jutott el, mégpedig a nacionalista narratívák túlhajszolásához. Ez jelentheti például a magyar bánat radikalizálását, ami Székely alkotásán a jobb alsó sarokban látható kétségbeeső nő karakterén keresztül is megjelenik. A kirohanás műfaja a magyarok űrkilövésének feleltethető meg, Zrínyi kultusza pedig a hungarofuturista taktikát modellezi: Szigetvár ostroma a magyarok vereségével zárult, de I. Szulejmán az offenzíva alatt életét vesztette, ezért a szultáni haditanács úgy döntött, hogy befejezik az 1566-os hadjáratot. Részben ennek köszönhetően a kudarc ünnepelt eseménnyé, Zrínyi pedig nemzeti hőssé vált. Ez egy ahhoz hasonló értékátfordítás, amelyet a HUF is alkalmaz, mert nem egyszerű kritikáját nyújtja a jelenlegi hatalom átgondolatlan, képzavaros jelképhasználatának, hanem inkább felnagyítja azt és vallja, hogy ”az ideológiai hadviselés hatékony eszköze az ideológiai túltermelés is lehet”.
A HUF utópisztikus jellege rajzolódik ki Mátrai Erik Turul című 2012-es installációjában, amelyben a madár szemeit egy jóval a látogató fölött elhelyezett, fentről sasoló kamera helyettesíti. Mátrai így reflektál a megfigyelési kapitalizmus és az interneten keresztül, adathalászattal történő állami megfigyelőrendszerek kiépülésének igencsak aktuális problémájára. Aktuális? Tehát mégsem utópisztikus? Vagy utópiákban élünk?
A nomád magyarokat hazájukba vezető turul árnyszárnyai utalhatnak arra, ahogy a történelem során különböző narratívák magukévá tették ezt a jelképet, például az 1932-ben alapított Magyar Nemzeti Szocialista Munkáspárt vagy a jobboldali, revizionista eszméket valló, egyetemistákat tömörítő Turul Szövetség, amely 1919 és 1945 között működött. A szimbólum Mátrainál már csak egy vetület, sokszori politikai felhasználása révén saját tartalmától megfosztva, kiüresedve várja, hogy mikor töltik meg újabb jelentéssel. Bár erre könnyen felelhetjük, hogy a magyar mitológiabeli szerepe is egy konstrukció, arra sem tekinthetünk eredeti jelentésként. A Turul a mából értelmezve akaratlanul is felidézi a II. világháború 12. kerületi áldozatai számára emelt turulszobor évek óta vitatott létét és jelképrendszerét.
Mátrai munkája egyszerre szól lokális és globális szinten, tehát a HUF szókincsével élve, színtisztán glokális. A glokalitás síkján kalandozik a szintén hungarofuturistának tekinthető Világhírű kortárs magyar képzőművészt! (2010) című Borsos Lőrinc-mű, ahogy a 13 éves gyermek Nem lát, nem hall, nem beszél (2017) című triptichonja is. KissPál Szabolcs A műhegyektől a politikai vallásig (Magyar trilógia) című dokufikciós filmje, a béreslegény által Megrakott szekér (2012) Stark István koncepciója szerint, Király András Egy két há’ című kihúzott paprikacsíkjai, de a 2012-es, a Műcsarnokban Gulyás Gábor kurátori kérdésére – Mi a magyar? – választ kereső kiállítás több műalkotása is magában hordozza a posztmagyarrá válás érdekében mozgósított erőket. Enyedi Zsolt a kepzo.art-on korábban már bemutatott munkáját, a Dominó országot (2017) sem hagyhatom ki a sorból.
A hungarofuturizmusnak nevezett kritikai történelemszemlélet nem csak képzőművészeti alkotások újraértelmezésére van felvértezve, hanem arra is, hogy sajátos mítoszmixével ugyanezt tegye a magyar történelem (vagy esetleg a „Nagy Magyar Történelmi Narratíva”) eseményeivel, illetve aktuális társadalmi kérdésekkel is. Ez alapján érzékelhetjük Trianont pozitív energiákat adó metamorfózisként, vagy békíthetjük ki azt az ellentmondást, hogy a magyar identitáshoz való szoros ragaszkodás nem mindig jár együtt genderelméletek elismerésével, akár ezzel a magyarázattal: „A posztmagyar szaporodás nem igazodik a hagyományos nemi keretekhez, hiszen a hungaroplazma felszabadítására egyaránt képes férfi, nő és busó. Támogatjuk az állatokkal, növényekkel és ásványokkal való szexuális kapcsolatot, hiszen minden magyar lesz, ami magyarhoz ér.”
Az a számos kortárs művészeti és szociálisan elkötelezett megmozdulásnak felróható kritika, hogy a projekt gondolkodásformáló törekvései ellenére önmagába fordul, mert képtelen saját közegén túlnyúlni, természetesen a hungarofuturizmus esetében is érvényes. Ezt kissé feloldja, hogy Nemes Z. Márió szerint a „hungarofuturizmusnak nem kell feltétlenül tömegmozgalomnak lennie”, ezt pedig a maga tudatos ellentmondásosságával tagadja, mégis megerősiti a HUF egyik jelszava, az „Aki nem velünk van, az is velünk van.” A hittérítés feleslegessé válik, ha már mindenki HUF-hívő. A személyes álláspontom az, hogy például nem tartozik az én budapesti egyetemi miliőm legtrendibb témái közé a magyarságtudat, illetve annak körüljárása, megfogalmazása (bár a 2020-as Bánkitó hívószava pont a hungaroterápia lett volna, HUF-hatás?). Ezért ebben a kérdéskörben új szemléletmódot tud nyújtani nekünk a HUF és ha ehhez hasonló közegeknél szélesebb körben nem is tud hatni, már ez is megérte.
Egy-egy intergalaktikus „Isten áldjon”-on túl a Hungarofuturizmus elnevezésű Facebook-csoport az ondok és kondok legtermékenyebb kommunikációs platformja, ahol HUF-nézőpontból megközelített közéleti hírekkel, a Magyarosaurus felfedezésével, a szíriusziak szótárával vagy éppen Hunnal, a magyar szuperhőssel találkozhat az odapillantó.
A HUF-fal való legközelebbi találkozásra az április 23-án kezdődő harmadik OFF-Biennálén lesz lehetőség, amelyre egy kiadvánnyal és egy nemzetközi konferenciával készül a mozgalom. Érdemes figyelni, hiszen a történetmesélés még csak most kezdődik, épp azelőtt, hogy nemsokára vége lett, miután folytatódni fog.
Még, még!
Videó:
Brückner János: Anyahajó
Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát
