• Gödri Apolka

Tervezőgrafika tippek felvételire

Tervezőgrafika specializáció nem mesterrendszer alapú, a 15-18 hallgató csupán bizonyos szakórákon van csoportbontásban. A kapott feladatok sok esetben valódi megrendelések és pályázatok, melyekre elsősorban digitálisan alkotunk, de a képgrafika műhelyekben szintén vannak óráink, így a manuálisabb területre is betekintést nyerhetünk.


Hárman osztjuk meg a tervezőgrafika felvételivel kapcsolatos tapasztalatainkat, tippjeinket, amit fontosnak gondolunk továbbadni a leendő felvételizőknek, illetve bemutatjuk felvételi mappáinkat is.

MIKOR FELVÉTELIZTÉL?


Tarcsa Rebeka: 2020-ban felvételiztem, online.


Gödri Apolka: 2020-ban. A szóbeli és a gyakorlati rész is online zajlott, utóbbi követelménye eltért az előző évek felvételijétől. A portfóliónkat online kellett feltölteni, a 2. fordulóban pedig több feladatot kaptunk.


Derczbach Dóra: 2019-ben. Másodéves hallgató vagyok jelenleg, még a hagyományos rendszerben felvételiztem. Maga a felvételi jó hangulatú volt, bár kicsit stresszes. Számomra pozitívum volt, hogy láttam másokat körülöttem, valamint jól rá lehetett hangolódni a feladatokra.



KI SEGÍTETT A MAPPA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN?


T. R.: A rajziskola (Második Emelet Rajziskola), ahova jártam, néhány szakmabeli ismerős és barátok.


G. A.: A Kisképzős tanáraim mellett a rajztanoda mesterei – ahova külön jártam – és képzőművész ismerősök segítettek.

D. D.: A Kisképzőbe jártam, nagyrészt a szaktanáraimtól kértem útmutatást a portfólió elkészítésében. Ezen kívül segítséget kértem pár felsőbbéves hallgatótól az egyetemen a munkáimmal kapcsolatban és a személyes tapasztalataikra is rákérdeztem a felvételiről.


Tarcsa Rebeka mappája, 2020

MILYEN SZEMPONTOKAT VETTÉL/VETTETEK FIGYELEMBE?


T. R.: Fontos volt számomra, hogy egy minőségi prezentáción keresztül, hagyományos és újító grafikai eljárásokat egyaránt bemutassak, tükrözve érdeklődésem.


G. A.: Azt, hogy minél színesebb legyen a felvételi mappám tartalma. Kétharmad és egyharmad arányban legyen a szakmaspecifikus illetve tanulmányrajzi rész.

Nem a fejlődésed kell bemutatnod, hanem alkotásaid legjavát.

A tartalom mellett fontos a vezérelv, ami alapján (el)rendezed a munkáidat egy slide-on, ahogy felvonultatod őket, akár személyes kedvencek alapján, reflektálva az érdeklődési körödre.


Gödri Apolka mappája, 2020

MILYEN ELŐKÉPZETTSÉGED VOLT A KÉPZŐ ELŐTT, HOGYAN KÉSZÜLTÉL A FELVÉTELIRE?

T. R.: Két évet tanultam a Második Emelet Rajziskolában, velük készültem a felvételire.


G. A.: Alapfokú művészeti általános iskolába jártam grafika szakra, majd a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban végeztem szintén grafika szakon. Eljártam gimi mellett egyetemi előkészítőre, és egyetemi tanárokkal konzultáltam, illetve már végzett, vagy aktív hallgatók tanácsát kértem ki.



MI AZ, AMIT MÉG ELMONDANÁL?

T. R.: Az interjún kíváncsiak rád. Legyél magabiztos és közvetlen!

G. A.: Általánosságban azt tudom mondani, hogy fontos a spontaneitás, az, hogy reagálni tudj új, akár furcsa feladatokra, körülményekre.


Derczbach Dóra mappája, 2019


MIT TANÁCSOLNÁL A FELVÉTELIZŐK SZÁMÁRA?

T.R.: Mutass meg minél többet magadból, de teremts összhangot a munkáid között!


G.A.: Véleményem szerint előnyt jelent, ha a munkáiddal személyes hangot ütsz meg, hisz önmagadat mutatod meg. Fontos azzal az alapvető dologgal tisztában lenni, hogy előny „bebiztosítani” magad előképzettséggel, erre megannyi lehetőség van (de nem kizáró ok, ha ezzel nem rendelkezel). Tájékozódjatok hiteles forrásból a felvételit illetően, akár keressétek fel a kepzo.art szerkesztőit, vagy más hallgatókat. Illetve a HÖK facebook oldalára is írhattok nekünk egyéb információkért. Nagyon figyeljetek oda az online felvételi során az utasításokra, mit hova és meddig kell feltölteni!


D. D.: A felvételi előtti évben eléggé rámentem arra, hogy erős szakmai feladataim legyenek. És igyekeztem, hogy vegyesen legyen arculat, plakát, csomagolás, és kiadvány is. Kis lábjegyzet: a felvételiztető tanárok nagyon szeretik, ha valami kis kiadvány vagy fanzine nem csak képen jelenik meg, de élőben is a kezükbe foghatják, persze ezt csak akkor érdemes, ha nem online megy a felvételi. Fontos, hogy jó minőségben nyomtassunk és vastagabb papírra, mert mindhárom alkalommal átnézi a zsűri és bírnia kell a gyűrődést.


0 comments

Recent Posts

See All