• Schell Réka

Személyes középkor és szerzetesi misztérium

A pannonhalmi Szent Márton bazilika felújításának előzményei, okai és megvalósulása


A pannonhalmi Szent Márton-templom XIII. századi épülete a késő román és a kora gótikus stílus határán öltött testet, körülbelül kétszáz évvel a bencés apátság megalapítását követően. Különlegessége is ebben a stíluskorszak-határban rejlik, hiszen Magyarországon gyakorlatilag egyedülálló épületté vált, miután az erdélyi és felvidéki, jellegzetesen gótikus templomokat a trianoni békediktátummal 1920-ban elcsatolták.


Kisebb, falusi templomok természetesen továbbra is őrzik a korszak stílusjegyeit, és néhány nagyobb városban, többek között Sopronban, Győrben és Budapesten is találhatunk ilyen épületeket. Általánosságban elmondható, hogy a Magyarországon ma műemléki védettség alatt álló templomok, bazilikák legnagyobb része az osztrák barokk vagy a klasszikus stílus motívumait kölcsönzi.


A műemlékvédelmi besorolásról az 1997. évi LXXVIII. tv. 56.2§ rendelkezik, amely részletezi az épített környezet átalakításának és védelmének ügyét. Eszerint „az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeit nemzetközi (egyetemes), országos (nemzeti) és helyi építészeti örökség részeként kell kijelölni (védetté nyilvánítani), fenntartani, megóvni, használni és bemutatni”. Mivel a Pannonhalmi Bencés Főapátság 1996 óta az UNESCO világörökség részét képezi, az itt található épületek az első kategóriába esnek. [1]


A Pannonhalmi Bencés Főapátság látképe, forrás: pannonhalmifoapatsag.hu

Az évszázadok során a Pannonhalmi Bencés Főapátság barokk és klasszicista átépítésekkel bővült. Ezek közé tartozik a bazilika 1870-es évekbeli Storno Ferenc-féle restaurálása (vagy inkább átalakítása) a historizmus keretrendszerében. Amikor 2003-ban a bencés közösség bejelentette a szándékát a bazilika ismételt átalakítására, a műemlékvédelmi hatóságok kifogásolták az elképzelt koncepciót, és kikötötték, hogy az épületből elvenni nem, legfeljebb hozzáadni lehet. De mi is volt tulajdonképpen a pannonhalmi szerzetesek szándéka, amely annyi vitát, tervezést, spekulálást és átszervezést igényelt, hogy egészen 2012-ig eltolódott a bazilika terének átformálása?


A Szent Márton-bazilika Storno Ferenc (jobbra) és John Pawson (balra) tervei szerint, forrás: ujvarosonline.hu

Miután az 1996. évi millenniumra megvalósult a főapátság szinte teljes körű rekonstrukciója, Várszegi Asztrik mára nyugalmazott pannonhalmi főapát 2003-ban létrehozta a Bazilika Műhelyet, amelynek feladata a II. vatikáni zsinat (1962-1965) Sacrosanctum Concilium konstitúciójának következtében kialakuló katolikus megújulási mozgalomnak – és így a liturgikus térépítészetnek – a bencés szellemiséggel való összehangolása volt. Egészen 2007-ig Varga Mátyás vezette a testület munkálatait, ezután Fehérváry Jákó vette át a feladatot. Nem véletlen, hogy a bazilika épületének újragondolása maradt utoljára a pannonhalmi megújulásban, és az sem volt önkéntelen döntés, hogy a Bazilika Műhelyben a bencés szerzetesek dolgozták ki a felújítás szellemi hátterét, nem pedig kortárs civil építészek vagy művészettörténészek.


A tény, hogy a bazilika egyre inkább átalakult a szerzetesi tevékenységek, zsolozsmák és napi imádságok helyszínévé, arra késztette a rendet, hogy olyan teret alakítsanak ki, ahol elsősorban a bencések, de a pannonhalmi gimnázium diákjai és a hívek is megtalálják és képesek megélni a liturgia misztériumát. Az 1970-es években Sedlmayr János, 1994-ben pedig Bernard Ruel koncepciója adott nagy löketet a megújítási vágynak, a bazilika felszentelésére azonban csak később, 2012-ben került sor John Pawson építészirodája tervei alapján. A cél tehát olyan egységes kontemplációra alkalmas liturgikus tér létrehozása volt, amelyben a térelemek funkcionálisan és vizuálisan is hozzájárulnak az imádságos lelkület megéléséhez. [2]


Fehérváry Jákó atya így nyilatkozott az Építészfórumnak 2012-ben, amikor Frédéric Debuyst szemléletéről beszélt: „az anyaghasználat, a formák, a bútorok formálásával az építész mindig valami attrakciót akar bevinni a térbe, de kicsit érzéketlen arra, hogy ott tulajdonképpen mi is történik”.


A bencések pontosan ezt a buktatót igyekeztek elkerülni, és miután kellő alapossággal megbizonyosodtak arról, hogy a csehországi Novy Dvur-i trappista apátság és az ausburgi Moritz Kirche rekonstrukcióinak elemei az ő koncepciójukba is beilleszthető, ezek építészét, John Pawsont kérték meg a bazilika terveinek elkészítésére. A brit építész személye – bár nem szándékoltan kerestek külföldi szakembert – megteremtette azt a lehetőséget, amely egy magyar építész esetében kevésbé adatott volna meg: a szabadabb belenyúlást a műemléki védettség alatt álló épület elemeibe.


Ma egy modern fogalommal, az úgynevezett „communio tér” szemlélettel írható le összefoglalóan mindaz, ami a bazilika falai között megvalósult. A szemlélet lényege visszahozni azt az ó- és középkori keresztény hagyományt, amely az utolsó vacsorán megalapított Oltáriszentséget az asztalközösség dimenziójába helyezte. [3]

Pontosan emiatt a bencések az eredeti épületből, annak klasszikus kelet-nyugati, longitudinális elhelyezkedéséből indultak ki, valamint kihasználták a tér szintbeli tagoltságát is, amelynek szimbolikája rávilágít a szentségek, valamint Isten és ember kapcsolati misztériumára. Bár a Storno-féle berendezés kikerült a templomtérből, a mennyezeti biblia pauperum – halványabb színekkel – megmaradt, az oltár felé haladó folyamatosságával erősítve a beavatástól (keresztség) a communióig (egyesülés az Oltáriszentségben) vezető utat. A középkori templomépítészet, különösen a gótikus katedrálisok fő motívuma mindig is ennek a születéstől a feltámadás felé haladó életútnak a bejárása volt, és ehhez a hagyományhoz a pannonhalmi bazilika is visszatért.


Bármennyire is különösnek hangzik, és a kereszténység bármennyire is a materialista civilizációval szemben határozza meg magát, az anyag, a matéria elengedhetetlen számára. Sőt, az ismert nagy világvallások közül talán leginkább a keresztény teológiában jelentős az anyag, mégpedig a megtestesülés misztériuma miatt. Szimbolikus új anyagok a térben a mészkő, az ónix és a tömör diófa. A járófelületet és a liturgikus tárgyak talapzatát a mészkő, a bútorok szilárdságát a diófa adja. Az ónix mint a Teremtés könyvének egyik drágaköve a liturgikus tárgyak felső részét adja, ezzel együtt pedig összeköti a tér liturgikus szempontból legfontosabb elemeit. A nyugati oldalon a keresztelőkút, a templomtér közepén az ambó és az oltár (az ige és a test), a keleti oldalon pedig a feltámadást idéző korábbi színes rózsaablak helyébe lépő egyszerű körablak anyaga a fehér ásvány.


Az ónix keresztelőkút a bazilika nyugati kapujánál, forrás: epiteszforum.hu

A fény és a csend a bazilika misztikus téri újjászületésének nélkülözhetetlen elemei. “A felújított templom világítása először elégtelennek tűnt. Hol a fényáradat? Ahogy telt az idő, úgy láttam meg, hogy az okosan irányított, jól megválasztott erővel világító fények hogyan bírják szóra az épület rejtett részleteit, miként teremtenek elegendő fényt az olvasáshoz úgy, hogy mégsem színpadon, hanem egy középkori templom imádságra hívó terében érezzem magam. A különféle liturgiákra beállított világításkombinációk figyelembe veszik, hogy épp milyen napszakban, milyen típusú liturgián veszünk részt: rásegítenek a természetes fényre, vagy szolgálják az éjszakai sötétséget, attól függően, hogy épp a reggeli imát, az ünnepélyes Eucharisztiát vagy az éjszakába indító kompletóriumot imádkozzuk.” – hangsúlyozza a megfelelő fényviszonyok fontosságát Fehérváry Jákó a Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal c. könyvében. [4] Nem is véletlen, hogy Pawson egyetlen kikötése a munka elvállalásakor az volt, hogy a fénytervezőt ő maga válassza meg.


A bazilika egyik fényoszlopa, forrás: epiteszforum.hu

„A tevékeny részvétel előmozdítása érdekében gondot kell fordítani a nép akklamációira, feleleteire, zsoltározására, antifónáira, énekeire, cselekményeire, mozdulataira és testtartására. A maga idejében szent csendet is kell tartani.” – rögzíti a Sacrosanctum Concilium 30. pontja a hívők tevékeny részvételével kapcsolatban. [5] A pannonhalmi bazilika „ritmikusan üres” [6] tere éppen ezt a csöndet hivatott körbe ölelni a liturgiák alkalmával. Az anyag és az anyag hiánya a térben jeleníti meg a liturgia hang- és hangtalan szakaszainak váltakozását.


Bár a Storno-féle baldachin és a kelet felé forduló szentély eltávolítására végül csak 2015 őszén került sor műemlékvédelmi szempontok miatt, a bazilika összességében elérte azt, amit a bencés szerzetesek szerettek volna: megidézi a középkor elképzelt misztériumát, a szerzetesi csendet, és az Eucharisztiában való közösségvállalás titkát.



Hivatkozások

[1] 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

[2] A Pannonhalmi Bazilika belső helyreállítása, Építészfórum, 2007

[3] Vukoszávlyev Zorán, A téri minimum teljessége, Meonline, 2012/3

[4] Fehérváry Jákó, Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal, Tér, Fények, a Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó és a Magyar Kurír közös kiadványa, 2020

[5] A II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról, 1963.

[6] Fehérváry Jákó, Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal, Monostor, Hang és Csend, a Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó és a Magyar Kurír közös kiadványa, 2020


 

A felújított Szent Márton bazilika felszentelésének 10. évfordulóját ünneplik idén a pannonhalmi bencés szerzetesek. Tematikus évük központi fogalma tavaly az emlékezet volt, idén a megújulás, jövőre pedig a zarándoklat lesz. A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói Mélyi József vezetésével már második éve vesznek részt az augusztus végi Arcus Temporum Művészeti Fesztiválon. A bencések minden évben a külvilág felé való nyitás szellemében szervezik meg a háromnapos fesztivált Dejcsics Konrád atya vezetésével.



0 comments

Recent Posts

See All