Sütő András – Csillag a máglyán
A mű röviden és színpadi megvalósításának koncepciója, díszletterve a Kelet-Nyugati Alkotóműhely számára Óvári Pannától, harmadéves látványtervezőtől.
A darabról
Az ifjú Kálvin János és Szervét Mihály a középkori egyetemisták mindennapi életét élik párizsi albérletükben. Kálvin a kereszténység megreformálására tesz kísérletet, ahogyan Szervét is kialakít egy saját vallási felfogást. Amikor rájuk tör az inkvizíció a katolicizmussal való ellenszegülés miatt, mindketten menekülni kényszerülnek, útjaik pedig elválnak. Az évek alatt a fizikai távolságból szellemi távolság lesz. Miközben Kálvin teljes erővel igyekszik jó keresztényi életet élni, Szervét az ellenállók között is kitaszítottá válik. A kettejük barátsága a köztük lévő szellemi ellentét áldozatává válik. Míg Kálvin a későbbi református irányzat bázisát lefektetve szilárdítja a hatalmát, Szervét megírja a saját művét, a Restitutio-t, az unitárius vallás alapkövét, amelyben elutasítja a Szentháromság tanát. Az eszme amit képviseltek, többet jelentett számukra mint, hogy kiálljanak egymásért, a barátságukért.
Sütő a dráma megírásának idején nagyon fontos problémákat feszegetett. Abban az időben egy ideológiák összeütközéséről szóló darab megírása nem volt veszélytelen a kommunizmus eszméjének kritizálása miatt, de a reformáció köntösébe bújtatott tézisdráma átsiklott a cenzúrán és 1975-ben megjelent Bukarestben. Az író Ceausescu főtitkársága alatt a hatalomnak alárendelve testközelből tapasztalhatta meg az eszmék eltorzulásának mechanizmusát: a „fekete március” eseményeinek fontos figurája volt 1990-ben, hiszen az éra alatt parlamenti képviselőként, majd a Romániai Írószövetség alelnökeként dolgozott, így gondolatai nagy hatást gyakoroltak a marosvásárhelyi magyarságra is.
Sütő örök érvényű problémákat feszeget, melyek minden időben megállják a helyüket. A predesztináció és a szabadság ellentéte az egyik legvitatottabb vallástörténeti kérdés az ókeresztény kultúra óta. A mű egyik fontos kérdése, hogy az ideológia önmagában hogyan képes felülírni az ember értékrendjét, vagy akár a személyiségét is. Szervét eredendő és legnagyobb bűne a saját szellemi tevékenységének a fő műve, és önmaga elpusztítója maga az eszme.
A szerző a mű során a valóságot szemlélteti a fikcióval. Például Kálvin és Szervét természetesen soha nem voltak barátok, és nem tudhatjuk, hogy Kálvin valóban álmodott-e emberek elevenen megégetéséről.
A dráma az emberi természet legelemibb problémáit veti fel, az ember a hatalomhoz, a hithez, az egóhoz fűződő viszonyát, és ezek nyomán végigkísérhetjük, miként veszítheti el az alapvető tiszteletet és szeretetet a társa iránt.
A mű cselekménye a XVl. században közvetlenül a reformáció forradalma után játszódik, magatartási, választási dilemmákat vet fel, és ugyan megmarad szellemi szinten de végső soron mégis Kálvin az, aki halálba juttatja az egykori legjobb barátját. Tekinthetjük ezt az akkor elindult – bár még nem látható, de mégis visszafordíthatatlan – folyamat egyik első stációjának, amely az ellenreformáció, a tridenti zsinat, a protestánsokkal szembeni fellépéseken keresztül jut el a felvilágosodás koráig és az ennek hatásaként kitörő francia forradalomig.
Sütő az egyén tragédiáját emeli egyetemes szintre, amely igazzá válik mindkét főszereplőre:
„itt állok, és nem tehetek másként”
– mondják mindketten, de ezek az egyéni meggyőződések nem egyenrangúak. A drámában végül Kálvin lesz a hatalmat képviselő szereplő, aki kizárólagos jogot formál az igazság meghatározására. Mindezt azonban alapjaiban kérdőjelezi meg Szervét máglyára küldése és erőszakos halála, amely pontosan azt mutatja meg, hogy ez az igazság mennyire ingatag lábon is áll, ha már nem a meggyőzés hanem a megsemmisítés a megoldás.
A régi rend elveszíti az irányítást, de az új még nem képes alakot ölteni, ezzel párhuzamosan megszületik egy őskáoszi állapot. Ebben az állapotban bármi megtörténhet, senki nem érezheti magát biztonságban, ugyanakkor adhat egy euforikus szabadságérzést, egy tiszta függetlenség-élményt, amikor az ember saját maga dönthet arról, melyik eszme- vagy hitrendszert követi. Azonban az identitása feloldódhat az arctalan tömegben, amely egyfajta közösségi élményt nyújt ugyan, de egyben mindent felül is írhat és alárendelhet magának. Ez a kettős kiszolgáltatottság- és felszabadíttottság-érzet kíséri végig a drámát és lesz a főszeplők bukásának az oka: az eszme mögé önös érdek kerül, ettől megszűnik szellemi alkotásnak lenni, ideológiává, termékké válik, egyúttal a hatalomhoz jutást segíti elő.
Az előadás tulajdonképpen egy tárgyalás. Mi alkotók, kívülállók és nézők is vagyunk egyszerre, miképp vádlott, vádló, ügyvédek és bíró is. Az ítélet, amelyet senki nem hozhat meg, az utolsó elszámolás.
Miért korszerű ez a darab?
A dráma által megfogalmazott üzenet az ember egyéni és társadalmi szerepének kettősségéről ma is ugyanúgy érvényes, ahogyan a történelem bármely korszakában. Mindegy, hogy fizikai lázadásról vagy ideológiai ügyről van szó, amely valami ellen vagy valamiért küzd, mert ha az egyén magához hűtlenné válik, a forradalom elveszíti célját, tagad, a tagadás azonban könnyen destruktívvá válhat, ahogyan Kálvin is visszaélt a hatalommal, amely ellen egyszer fellázadt. Olyan paradoxon ez, amely magából az emberi természetből adódik.
A reformáció fogalma alkalmas eszköznek bizonyul arra, hogy egyfajta metaforaként rávilágítson a társadalmat mindenkor befolyásoló problémákra. Ezen problémák forrása, hogy ekkora már a vallási hatalmak tézisei mögül kiveszett az isteni sík. Az emberi mértéktelenség olyan dimenziókat ölt, hogy nincs, aki megállítsa, emiatt egy idő után már nincs, aki felismerje. Ebben az alapállapotban zajlik a harc az elfogadás és a kétely között.
Az individuum érdeme egyre fontosabb lesz, így értékelődik át az eleve elrendelés gondolata. Kálvin szerint Isten nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva. A tridenti zsinat ezt a felfogást eretneknek bélyegezte, a szabad akarat és a szabadság eszméjét szembeállítva az eleve elrendeléssel. A későbbi katolikus hittudomány ezt az ellentmondást – az embernek szabadsága van dönteni Isten ellen vagy mellett – azzal magyarázta, hogy Isten azért ismeri az emberek sorsát, mert azt is tudja, hogy ki fog jól vagy rosszul dönteni életének kérdéseiben, ám ez az ismeret nem jelenti azt, hogy Isten szabad döntésükben korlátozná az embereket.
A függetlenségre való törekvést sokszor azonosítják a lázadással, amelynek szabadságában könnyen elveszik az ember, és minden ellenállás súlytalanná válhat. Ugyanakkor szigorú rendszerek sem jelentenek feltétlenül megoldást. Mi, emberek a mérleg két serpenyőjén táncolunk, amely néha átbillen, néha meg sem moccan: az élet nem más, mint ennek a két állapotnak a folyamatos játéka.
A dráma szerkezetében többféle tragédia is megmutatkozik, melynek legfőbb hatása, hogy az egyén szép lassan azzá válik, amit elítélt, hogy úrrá legyen a káoszon, amit önmaga teremtett.
A mű kiindulási pontja tehát a régi rendszer összeomlása: Kálvin kitűnik a tömegből, ezért üldözni kezdi a fennálló egység. Szervét is forradalmár, mindketten változtatnának, de másképp képzelik el a végkimenetelt, a lázadás célját. Az alapszituációt, mint a vallási reformáció zűrzavarát, humor kíséri, így tálalva a problémát. Üdítő a szöveg rugalmassága és az ebből eredő csupaszsága, amelynek részei posztmodern módon szabadon cserélhetőek a darabban. Az erős mondatok visszhangoznak a végtelen, üres térben, melyek a korszak furcsa szónokai előadásával végtelenül teátrálisnak hatnak. A nézők a nevetés által egyben rátekinthetnek saját nevetségességükre is.
A díszletről
Az előadás látványvilágának megtervezése jelenleg is zajlik. A tér legfőbb funkciója a cselekmény helyszínének megteremtése. Ennek egy kiemelt színpad helyett U alakú nézőtér (vagy színpadi nézőtér) ad helyet. A nézők így egymással szemben helyezkednek el,
egymásra is rálátnak, ami érzetileg nagyban megsegíti a fentebb leírt célokat.
A darab látványvilágát javarészt 6 db 1 m × 2 m-es plexilap adja. A plexilapok az előadás alatt folyamatosan mozdíthatóak.
Minden tárgy multifunkcionális, rugalmasan alakítható és mozdítható, mint maga a darab szerkezete és szövege.
A főbb térelemek elsősorban a színpad hátsó részét különítik el a fő játéktértől, amely a régi templomok ikonosztázára reflektál. A hátsó színpad lépcsőzetesen kiemelkedik, ez az ókori görög színházban a szkéné-t idézi. Itt egy oltár kap helyet, amely előre hozva talapzatként is funkcionál, ahol a színészek szobrokhoz hasonlóan állva adják elő a nagy monológokat, kiáltványokat, szónoklatokat. A világítás a hátsó színpadon egyszerű, építkezéseknél használatos állványos lámpákkal valósul meg, melyek úgyszintén mozgathatóak, jelenetektől függően.
A látvány másik fő elemét egy vasrácsból kivágott stilizált árkádsor teszi ki, amely a darab során egyszer mozdul el, amikor a fő játéktér egyik oldaláról a hátsó színpad belsejére kerül. Oldalt keretet ad a térnek, a mozgatása két fő ok miatt történik: mögötte felvillan egy neon kereszt, amely innentől az előadás végéig világít majd. A hátsó fekete üres fal jelképezi a barátságuk ürességét, majd amikor odakerül a rács, az jelzi a teljes elhatárolódást, a világító kereszt pedig ironikusan villan elő, mint a vallási ellentét és ennek a nevetségessége és sekélyessége.
A játék terében helyet kap egy legfőképp szószékként szolgáló olajos hordó, amely később máglyaként és a lázadók barikádjaként is funkcionál. A szószék mellett fontos szereppel bír egy mikrofon, amely a tömeg hangjának szócsöveként funkcionál. A tárgyalóterem berendezése egy rombadöntött (vagy épülő) templombelső érzetét kelti, mivel abból alakul át, rögtön a legelső jelenetben, a börtön-jelenetek pedig egy elkülönített, intim térben játszódnak.
A végső tragédia, a máglyahalál nincs megjelenítve a színpadon: Szervét könyvét, legfőbb munkáját gyújtják fel szimbolikusan. A könyvből a nézők is kapnak egy-egy részletet, és eldönthetik, hogy miként vesznek részt a darab végkimenetlében: a saját felelősségükre felgyújtják a kapott példányukat vagy pedig visszautasítják az ítélkezés lehetőségét.
A darabot előreláthatóan 2021. október 10-én, este 7 órakor a Déryné Központban lehet megtekinteni.
Óvári Panna
Létmányi Attila rendező
és Szigeti Bálint dramaturg írásai nyomán
A Műterem rovat továbbra is várja online bemutatásra is szánt alkotások fotódokumentációját (rövid leírással és technikai adatokkal), illetve írókedvű hallgatótársaink jelentkezését a kepzo.art@gmail.com e-mail címen. A beküldött munkák bekerülnek adatbázisunkba, amelyből válogatunk és értesítünk, ha aktuálissá válik a bemutatásuk.