Sárvári Regina
Szobafoglalás Prágában
2022. november 11-20. között Csehországban zajló, Pokoje (Szobák) névre hallgató nemzetközi projektben Magyarországot és a Magyar Képzőművészeti Egyetemet két csoport képviselte. Az esemény során Prága egyik belvárosi elhagyatott épületét, a Hrzány palota szobáit töltik be fiatal művészek az „Edges” hívószóra reflektáló installációkkal. Korábban csak cseh egyetemek és művészeti csoportok részvételében valósult meg meg az esemény, azonban az idei évben a magyar részvételen kívül a Varsói Képzőművészeti Akadémia, a Besztercebányai Művészeti Akadémia és a Bard College Berlin tagjait is meghívták.
A két magyar csapat tagjai a Grafika Tanszékről: Beke Zita, Czuczor Laura, Gacsályi Bíborka Lina, Miklós Kelemen, Öllinger Peter Zoltán; az Intermédia Tanszékről pedig: Anca Iris, Németh Krisztina, Réti Virág, Sárvári Regina és Szigeti Anett Zsófia voltak.
Az előbbi csoport „Breaking the Cycle” című installációja a felnőttkorba lépéssel járó felelősségvállalás terheit emelte ki. A szoba központi objektuma formailag a babaágyak felett elhelyezett forgó játékra utal. Azonban az éles csepp formákkal és a kék fénnyel együtt fenyegető tárgyként jelenik meg, ezáltal egy állandó, feszült állapotot teremt. A felhő motívumok ezt az érzetet ellensúlyozva adják vissza a játék eredeti funkcióját, új távlatokat nyitva, távol a földi realitásoktól.
Az utóbbi csoport „foreknowl E D G E S ” nevet adta szobájának, mely a lehetséges lakójának a lehetséges történetét mutatja be kitalált szereplőkön és talált képeken, leveleken, ruhadarabokon, bútorokon és egyéb tárgyakon keresztül. A főszereplő, Dezső, a szüleitől Prágába költözött ki egy jó munkalehetőség miatt, majd nem csak fizikai határátlépések következtek életében. Az események követését és értelmezését a nézőkre bízták.
Bővebben a kiállításról és a többi szobáról:
Web: https://prehlidkapokoje.cz
Facebook: https://www.facebook.com/prazskepokoje
Instagram:https://www.instagram.com/prehlidkapokoje
A cikket Sárvári Regina készítette Czuczor Laura segítségével.
A fényképeket készítette: Beke Zita, Czuczor Laura, Gacsály Bíborka, Németh Krisztina, Réti Virág, Šimon Roubal