Test-kép-zavar
Képzősök képzősökről. Milyen munkák és projektek születnek a műtermekben?
A Műterem rovatban most Lestál Hella (intermédia szak, ötödév) interjúját olvashatjátok Sárvári Reginával (intermédia szak, másodév) a Vénusz Updated témához kapcsolódóan.
Sárvári Regina (2001), az Intermédia Tanszék II. évfolyamos hallgatója volt ebben a már lassan végetérő tanévben. A Szabadságot a meztelenségnek munkája a legújabb részlete annak az önterápiás sorozatnak, melyet 2020. március 20-án kezdett el Touch by touch címmel. Interjúnk során jelenlétét a szerzői megfontoltság és finom őszinteség határozta meg, mely a képeit is jellemzi; sejtelmes és explicit.
Szerencsére a környezetemben egyre több nőtársamon tapasztalom, hogy nem csak elejtve, egymás között hozza szóba a testével és társadalmi megítélésével kapcsolatos meglátásait, hanem merészen meg is osztja azt a közösségi médián keresztül, legyen az komment, írás vagy műtárgy. Regina részben közel áll hozzám, mert szaktársam és több projekt kapcsán találkoztunk már, de művészetéről köztünk eddig még nem esett szó, csak távolról szemléltem a bátorságát, ahogy az engem is mélyen érintő problémákról mennyire őszintén szól fotósorozatain keresztül.
Lestál Hella: Azzal nyitottál, hogy kijelentetted, „A tökéletesség nem egyenlő a nőiességel. A nőiesség része a tökéletesség.” Nagyon izgalmasnak tartom ezt az in medias res kezdést. Mit jelent neked ez az alkotásod és az ars poeticád nézőpontjából?
Sárvári Regina: Régóta érdekel, hogy mi az, hogy test, meg hogy egyáltalán én mi vagyok, milyen a testem, vagy mi az, hogy nőnek lenni, mi az, hogy női test. A másik, ami elindított, ami az én keresztem is, hogy nagyon sokan küzdünk testképzavarral és ez nekem is nagyon meghatározta a mindennapjaimat. Az évek alatt begyűjtött piszkálódások létrehoztak bennem egy állítást: az én testem az nem jó, nem beilleszthető abba, hogy emberi test. Így szerettem volna ezt a feszültséget, bizonytalanságot eltüntetni magamból.
L. H.: A body art tematikájú sorozatod darabjait mindig két-három nap kihagyással és periodikusan, volt hogy több hónapot kihagyva osztod meg. Hogy kezdődött mindez?
S. R.: Bejött az életembe a karantén és a bezártságot hasznosan akartam kihasználni, mindenképp szerettem volna az így nyert időben rájönni ki vagy mi vagyok. Meg akartam találni mi az, ami a komfortzónámon kívül helyezkedik el. Leginkább fotográfiával foglalkozom, így ez volt a legkézenfekvőbb médium. Megpróbáltam kikísérletezni, hogy milyen fotózni egy testet, egy meztelen női testet, illetve hogy ez a most már sokat látott megoldás működhet-e.
L. H.: Önmagad elfogadására helyezed a hangsúlyt, mégis technikailag hihetetlenül esztétikusan kivitelezett képeiden gyakran előnytelen pózokba csavarod magad. Hogy fér meg benned az amorf és a tökéletes?
S. R.: A body positivity-t hangsúlyozó influencerek folyamatosan előnyös pózokat vesznek fel.
Ez nem elfogadás. Ez csalás.
Úgy érzem, ha az én képeimre néznek rá, ugyanúgy egy szép testet látnak, ami gyönyörködtető és valóságos is. Ez az elfogadás. Ez nem azt jelenti, hogy nincs benne műviség, hiszen nem spontán pár perc alatt készítem őket, mindegyiket megtervezem; kiválasztom a napszakot, megkeresem a pózokat, a szobámban a fényeket, hátteret hozzá.
L. H.: Nagyon felkapott most a body postitvity. Hogy érint téged, hogy ez a népszerű hullám egybeesik a te önkereséseddel?
S. R.: Engem ez nem érdekel. Persze valamilyen módon reflektálok is rá, ahogy említettem. Ez a mozgalom, vagy képződmény azt próbálja neked mondani, hogy ha van rajtad pár kiló, de szép fotót csinálsz magadról, akkor oké vagy és akkor nem is kell fejlődnöd semmiben. Megragadja ugyan a problémát, de egyben azon a ponton módosítja is, akár egy előnyös pózzal, akár a photoshop segítségével.
Én nem nyúlok bele a fotóimba, csak a fényeken szoktam állítani, de nem retusálom le a narancsbőröm, hogy csak a telt idomaim látszanak és utána nem jelentem ki, hogy hurrá, elfogadtam a testemet.
Szóval próbálok elhatárolódni amennyire csak lehet, de tudom, hogy a laikusok számára még mindig egy ilyen irány körvonalazódik első blikkre a munkáimról, így azon dolgozom, hogy megtaláljam azt a formát vagy nyelvet, amivel e képi szinten is közlöm, nem vagyok egy velük.
L. H.: Az elhatárolódásod ellenére kaptál már ilyen témájú felkérést? Hogy reagáltál?
S. R.: Igen, többen megkerestek, de nem voltak ugyanabban mint én, nem egyezett a célunk. Nálam kardinális alap, hogy tudjak válaszolni azokra a kérdésekre, hogy mi az én valóm, amin keresztül létezek a világban, vagy legalábbis keressem azt.
Felcímkézik magukat, hogy “én így vagyok jó nő”, “én így vagyok tejes és egész”, de pont ezek okozzák náluk a dezinformációt, hogy egy másik ember megoldását vallják a magukénak és így (ön)tudatosságuk közben válnak öntudatlanná.
Itt azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy javarészt csak nőket látunk kampányolni. Nálam itt jön be a Vénusz-szál. Az idealizált nő idealizált formában kell, hogy megjelenjen és ami most van, az az, hogy a Vénusz akarja megmondani, mi az ő ideális formája, vagy legalábbis próbálja.
L. H.: Nőként azt gondolom nagyon behatárol minket az, amit anyáinkon látunk, hiszen ők örökítik ránk nem csak a vélt vagy elvárt szerepköreinket, hanem azt is, hogy miként gondolunk a testünkre. Azt is mondhatnánk, hogy az anya az ideális nő, a Vénusz, egy lány számára. Hogy kapcsolódsz a nőiségedhez anyukád által? Anyukád teste számodra milyen?
S. R.: Erős kérdés. Változó. Rossz látni, hogy egy ideje nem fordít rá akkora figyelmet. Meg az is jelen volt a környezetemben, hogy eleinte alig láttam valakit magamon kívül meztelenül, ami a szüleim válása után megváltozott. Anyám apám mellett elengedte magát, így azt is mondhatjuk lassan elfelejtette a testét; én a párom mellett fedeztem fel. Mellette tapasztaltam meg azt, hogy valaki vonzalmat érez a testem iránt, ennek viszont az elején nem tudtam örülni, megbotránkoztam, hiszen azt éreztem, hogy az én testem rút és úgy gondoltam, nem történhet meg az, hogy ezt valaki szépnek találja.
L. H.: És milyen érzést kelt benned, hogy külső forrásból táplálkozik vagy legalábbis indult ki ez az erős képi dialóg magaddal?
S. R.: Nem zavar össze, mert ugyan ez indított be valamit, de magamtól bontottam ki és maradtam az önkifejezésnek ennek az útján, annak ellenére is, később pont a párom volt az, aki a legjobban ellenezte ezeket a képek rólam. Sokszor kellett neki elmagyaráznom, hogy ez nem az erotikáról szól, hanem a szépségről. Arról a szépről, ami igaz. Arról, ami érdek nélkül tetszik. A valóság, amit ő hívott elő belőlem, ami saját magam számára nem csak elfogadható, hanem képi lenyomatában esztétikai szempontból is értéket képviselő. De nem csak előtte vagyok ezzel kapcsolatban nehéz helyzetben. Mint női példakép előttem a nagynéném állt. Ő hozta be a gondolkodásomba, hogy nem szégyen a tükör előtt állni, sőt kell. Hogy az ember először lát, ítél és utána ismerkedik, így nem mindegy az, hogy a külsőmmel, a testemmel milyen üzenetet közvetítek, de még őt is megdöbbentette az a fajta őszinteség és bátorság, ami a sorozataim elkészítése mögött áll.
L. H.: És végül a kérdés, ami szerintem nagyon adja magát. Megkaptad már, hogy feminista vagy?
S. R.: Hogyne. Úgy vagyok vele, hogy mindenkinek joga van a szabad gondolkodáshoz. Számomra nem sértő, hogy feminista vagyok, de nem verem nagy dobra, mert nem tartom magam "vérfeministának". Fontosabbnak gondolom, hogy hogyan tekint a társadalmi kultúra a nőre és hogy erre reflektáljak, mint hogy verbális vitákba folyjak, vagy valamilyen formában erővel lépjek fel politikai döntések ellen. Mindezek mellett minden feminizmussal és női jogokkal kapcsolatos kezdeményezést szívesen támogatok. Nekem a feminizmus azt jelenti, hogy egy nőnek van joga nőnek lenni. Nem egy alulfizetett alkalmazottnak vagy egy politikai, vezetői szerepvállalásra alkalmatlannak ítéltetett és érzelmileg kiszolgáltatott személynek. Hanem mindentől és mindenkitől függetlenül és szabadon megélni a nőiséget.
A Műterem rovat továbbra is várja online bemutatásra is szánt alkotások fotódokumentációját (rövid leírással és technikai adatokkal), illetve írókedvű hallgatótársaink jelentkezését a kepzoblog@gmail.com e-mail címen. A beküldött munkák bekerülnek adatbázisunkba, amelyből válogatunk és értesítünk, ha aktuálissá válik a bemutatásuk.