Tizenkét váratlan albán — EU4ART Summer School

Az EU4ART-partnerek által közösen szervezett "Summer School" című workshopsorozat keretében a pilot program, az-az elmúlt három év alatt kifejlesztett közös pedagógiai művészeti modell tesztelésére került sor az MKE Tihanyi Művésztelepének festői környezetében.

A közös tantervre épülő tavaszi műhely programját a négy partnerintézmény professzorai szervezték, kiegészülve az új partneregyetemek professzoraival. A háromszor 5 napos workshopsorozaton a grafika, a festő és a szobrász tanszék hallgatói és oktatói vettek részt.

Az egyhetes műtermi munka során létrehozott alkotásokat a helyszínen "Nyitott műterem" formájában külső látogatók számára is megtekinthető volt.

A szervezésben és a lebonyolításban résztvevő intézmények, előadók és oktatók:

Magyar Képzőművészeti Egyetem: Tayler Patrick Nicholas, Dominika Drótos

HfBK Dresden University of Fine Arts: Manuel Kirsch

Accademia di Belle Arti di Roma: Pierluigi Calignano

Latvijas Makslas Akademija: Andris Vītoliņš

Universiteti i Arteve, Tirana

Előadók: Csaba Filp, László Lelkes, Zoltán Ötvös, Chilf Mária, Tayler Patrick Nicholas, Manuel Kirsch, Pierluigi Calignano.

Workshop: Jóga Eszter

Az 5 nap leforgása alatt a résztvevők tanulmányi kirándulást tettek Bak Imre kiállítására, Füredre. A hallgatók mindennapi prezentációinak köszönhetően lehetőség nyílt egymás munkáinak, és gondolkodásmódjának a megismerésére, amit Tayler Patrick Nicholas és Manuel Kirschworkshopja, Filp Csaba, Lelkes László, Ötvös Zoltán és Chilf Mária előadása egészített ki.

Hallgatók

DRÓTOS Dominika, HORNIÁK Júlia, TAKÁCS Flórián, PÓLUS Fanni, CSONTOS Orsolya, POLNER Eszter Dorottya, DEMETER Nóra Zsófia, MOHÁCSI Luca, JÓGA Eszter, Lilla ZARANDY, Gleb Konkin-von SEREBROWSKI, Barbara DAISENBERGE, Malin HACKER, Annika SCHWARZ, Alexander WILHELM, Anastasija NORENKO, Marta AGOSTINI, Aurora VINCI, Irene SAI, Nicole MALONDA, Gea Maria Cecilia IOGA, Oskars MŪRNIEKS, Stīna SKULME, Beatrise Madara ČERŅAVSK, Evelīna Paula ZANDERE, Signija JOCE, Renāte PAGASTE, Eni DUKA, Dorian LIÇKOLLARI, Roksana MANZI, Samela BALAZI, Anrol SHUKULLI, Klea AZUNI, Orkida CEKINI, Emanuela KULLA, Griselda KULA, Stelina NEBIU, Erald NEZAJ, Renid TOSUNI

Az alábbi írás az EU4ART tihanyi Summer Camp-jének festőhetét hivatott összefoglalni a választékosság és teljesség igénye nélkül. A tábor mindannyiunk kollektív „szellemi terméke” lett, így eme írás is a kollektivitás jegyében születik, magyar nyelven, ezért a magyarul tudó résztvevő hallgatókat kértem fel közreműködésre.

Szerző: Drótos Dominika, Jóga Eszter, Tayler Patrick Nicholas, Zarándy Lilla

Közreműködők: (lájkolták a csoportban, amikor elküldtem): Demeter Nóra Zsófia, Horniák Júlia, Mohácsi Luca

Április 11. kedd (egy nappal az indulás előtt) 19:50

Patrick: +12 albán hallgató, most tudtam meg a táblázat alapján. Magamtól vettem észre, senki nem szólt. 😅🤙

Dominika: Najoooo, még szerencse, hogy ilyen szemfüles vagy!

Patrick: Így helyes, minden egyes pillanat pedagógiai potenciál, ezt tudja az MKE.

Így indultunk, aztán persze csodálatos lett minden.

Ebben a hat napban valami olyan csoda történt ami leírhatatlan. Mi azért mégis megpróbáljuk. Egy szuper közösség gyűlt össze, nyitott, érdeklődő csapat, baráti hangulat. Az persze alapvető célunk volt, hogy egy kötetlen tábort hozzunk létre, egymás gondolkodásmódjának, alkotói és pedagógiai módszereinek megismerése, azt hiszem, hogy Patrickkal ezért mindent megtettünk, mégis rajtunk kívülálló okok miatt történhet meg: az emberek miatt, akik ott voltak.

6-6 diák és 1-1 tanár érkezett Rigából, Rómából és Drezdából és a fent említett 12 hallgató Tiranából, tanári kíséret nélkül. Sokan már régóta ismerték egymást, más EU4ARTos kurzusok, csereszemeszterek miatt, mégis mindenki mindenkihez ugyanazzal az érdeklődő nyitottsággal fordult, így legújabb potenciális partneregyetemekről érkező albán diákokkal is összebarátkoztunk a második napra.

Ez majdnem egy hetes tihany valóban a béke és a barátság a nyitottság és az egymásra figyelés szigetévé vált. Finomakat ettünk (itt is nagy taps a szakásoknak! 👏) és a helyi Terézia picészet pocsék borát ittuk, és ez pont így volt jó. (Pierluigi mester, amikor Patrick felvetette neki, hogy egy jobb borba is invesztálhatnánk, az alábbi válasszal élt: “But why? We really like this bad wine!”) Nappal dolgoztunk vagy kirándultunk, voltunk Füreden, megnéztük Bakot és a kacsákat is, meg fagyiztunk persze. Esténként szakmáztunk: portfólióprezentációkat tartottak a diákok és a professzorok és a minket meglátogató képzős tanárok is bemutatkoztak néhány munkájuk kíséretében. Éjjel pedig táncoltunk és karaokéztunk a vetítő teremben, amit amúgy nem szabad, de a Terézia pincészet szar borában az összes gátlásunk feloldódott.

De a munkát mindannyian igen komolyan vettük. A prezentációk volt, hogy a késő éjszakába nyúltak egészen éjfélig vagy tovább. Az oktatók közül Patrick, Manuel és Pierluigi is készült workshoppal a csapat számára.

Emlékszem első nap ebédnél Pierluigi, az olasz prof. megpróbált meggyőzni, hogy ne tarthassa meg az előadását. Szerencsére Manuel (német prof) nem hagyta, szerinte ez csak marketingfogás akart lenni, hogy lejjebb adjunk az elvárásokból és Pierluigi előadása nagyobbat üssön. És milyen igaza volt. Pierluigi, bár festőket tanít, kortárs szobrokat installációkat készít, olyan cégekkel dolgozik együtt, mint a Louise Bourgeois pókjait készítő fémművesek és az Apple-boltok üvegeit készítő cég, egyszóval elképesztő a csávó, hogy csak egy példát mondjak.

Manuel elől nem volt menekvés vagy választási lehetőség, mindenkinek kötelezően egy óra alatt be kellett teríteni alkotással a papírokat, melyeket az egyetem biztosított számunkra. Az időkeret kifejezetten fontos volt a workshop szempontjából, ugyanis délutánra mindig nagyon besűrűsödtek a szakmai programok. Az ellenállókat, például Patrickot versennyel próbálta alkotásra bírni. Abban állapodtak meg, hogy az nyer aki a leghamarabb végez egy TÖKÉLETES munka megalkotásával. A kezdeti kényszerített helyzet viszont hamar átlendült egy önfeledt, kollaboratív munkafolyamattá és a zárókiállítás anyagát is sokszínűbbé tették az elkészült festmények.

Patrick workshopján a szövegírás demokratikus módjait gyakoroltuk. Két csoportra osztottak minket: voltak a ötletelők és a bírák, és Luca gépelte le az egészet. A szöveg fejlődését a kivetítőn kísértünk szemmel, és alig 10 perc alatt a jobbnál-jobb ötletekkel, kiegészítésekkel és döntésekkel a vállalhatatlanig toltuk a dolgot: rájöttünk ugyanis, hogy a szöveg a legjobban tetkóként mutatna egy félmeztelen férfi fenéken, úgyhogy utána már csak fenekeket guglizzunk és válogattunk kínosabbnál kínosabb stock fotók közül. És hát igen, Patricknak igaza volt, az MKE mindenben megragadja a pedagógiai potenciált.

Én (Eszti) már szolidabban, felajánlva a tartózkodás lehetőségét is próbáltam összekötni a csoportot egy kis időre. A workshopot valójában az empatikus és nyitott környezet tette lehetővé, amit abban az egy hét alatt magunk közt teremtettünk. Arra gondoltam, ezt az emléket jó lenne megőriznünk fizikai formában is, így arra kértem a többieket, hogy gyűjtsenek valamit a tihanyi természetből, amire ha otthon ránézünk, felidézhetőek az emlékek amik összekötöttek minket. A foglalkozáson ezeket a történeteket osztottuk meg egymással sok nevetés, esetenként sirdogálás közepette.

Ottlétünket a zárókiállítás koronázta meg, amihez a művésztelep szinte teljes területét használtuk, helyspecifikus installációk és művészi beavatkozások keretében. Ennek efemer jellegét hangsúlyozta, hogy alig fél órát volt fent, máris elmosta az eső és be kellett szedni.🌧

Megtiszteltetés és kiváltság volt részt venni a táborban (💰Köszi EU-s pénzek! 💰) most már itthon vagyunk, de amikor ezeket a sorokat írjuk kicsit visszarepülünk Tihanyba és ott olyan nagyon jó volt, még most is felmelegíti a szívünket, ha vissza gondolunk rá. 💕

Függelék: Zarándy Lilla gondolatai az utolsó napi záró kiállításról, mert találó metaforája ottlétünknek:

Manuel Kirsch ötlete, hogy a kiállítást több kisebb csoportra bontva installáljuk. A csoportok pedig lehetőség szerint nemzetközileg színesen, egy rigai, egy magyar, egy albán, egy olasz és egy német résztvevőből álljanak. A tér és az anyagok használata nyitott.

A csapatommal útnak indultunk, hogy megtaláljuk a megfelelő spotot. Ez nem volt nehéz, mert a tihanyi művésztelep álomszerű birtokának minden négyzetcentimétere önmagában több,mint megfelelő.

Végül a birtok szélén, egy leomlott falrészlet és egy tengeralattjáróra emlékeztető rozsdásodó objektum, valamint fák árnyékának csoportjában állapodtunk meg. Itt kezdődött el valami rendkívüli. Ugyan a hét folyamán egymást a frontális előadásokból mélyen megismertük, azonban aktív gondolkodásra + tevékenységre ilyen “vegyes, irányított formában” itt került először sor. Milyen frissítő, mámorító élmény volt együtt dolgozni, gondolkozni a különböző hallgatókkal! Mindenki mást adott bele a közös munkába, úgy emlékszem, hogy ez a sokszínű eszköztár, azt az érzést keltette bennem, hogy itt bizony minden lehetséges. Elképesztő mutatványra került sor: találtunk egy ventillátort és egy plasztik széket, ebből az egyik falra (ami kb 3 méter magasan állt) ready-made-t építettünk.

Az egyik albán fiú, Dorian, egy macska könnyedségével egyszer csak felmászott a magaslati pontra. E pontra fűztük fel Irine újságpapírra készült, filigrán rajzát. A magaslat alatt egy vasból készült gépváz feküdt, mint egy üres keret, ívesen nézett, irányított a tekintetet a fal felé. Ezt befedtük fóliával, és alámászva, alulról a fóliára ragasztva helyeztünk el akvarelleket, általam készítettek. Ez volt a “kiállítótér” egyik fala, a másik oldalon, szintén egy omladozó téglafalon Erald olajfestményei, és sketchbookja lett felszögelve. A kiállítótér többi fala fák és bokrok lombja, Oskars pedig az ott található vörös tégla maradványokat felhasználva készített térspecifikus ready-madeket, ősbarlangokat idéző installációkat. Belül, a tengeralattjáró ívelt falán a másik albán fiú (akinek elfelejtettem a nevét) színes, kubizmust idéző képei voltak megtekinthetőek. Sok-sok kis csoda, sok egymásra találás, lehetetlen helyzetek kivitelezése, az installálás végtelen izgalma.

Az a legszebb, és legszomorúbb, ami valahogy mégis a leghűbb elem az élethez, hogy mindez, amit a szavaimmal és a közös tapasztalatainkkal életre kelthető egyébként valójában körülbelül 20 percig volt látható, amíg azt az eső el nem mosta. Így volt kerek. Köszi nektek, szívemben él tovább.