Tizenegy + egy: Csapó Júlia
A kepzo.art új cikksorozatában hallgatóknak raboljuk el a házikedvenceit, hogy válaszoljanak 11 + 1 kérdésre. Eddig csak két papagájt kellett megölnünk. Csapó Júlia negyedéves festő szakos hallgató háziállata viszont él és virul.
Aktuálisan mi foglalkoztat leginkább?
Jelenleg egy kicsit bizonytalanabb, kereső szakaszban vagyok, de mindenképpen szeretnék visszatérni a festészethez, amit az elmúlt egy-két évemben hanyagoltam és inkább rajz, szobor, installáció, fotó vagy videó formájában alkottam. A festészetben most olyan ábrázolásmódot keresek, ami eltávolodik a realistától, de nem válik absztrakttá vagy lesz rajzfilmszerű. Tematikailag az ember és természet kapcsolata érdekel, amely tudom, egy hatalmas téma, de főként mítoszok, teremtéstörténetek foglalkoztatnak.
Ki- és mi inspirál?
Nemrég értem haza Erasmus ösztöndíjas félévemről, Portugáliából, ahol nagy hatással volt rám a számomra szokatlan növényvilág, a furcsa kaktuszok, aloe fák, pálmák. Sokat sétáltam parkokban és a városon kívül is, vázlatokat, fotókat készítettem, amik még mindig feldolgozás alatt állnak.
A kinti egyetemen lehetőségem volt képregényrajzolást is tanulni, ami nagyon inspiráló volt számomra, és szeretném a festészetembe is átültetni azt a fajta képi történetmesélést. Alkotók közül mostanában Peter Doig, David Hockney, Per Adolfsen és Jean Giraud Moebius a kedvenceim.
Mi okozza a legnagyobb kihívást az alkotás során?
Túl sok ötletem van. Rengeteg soha meg nem valósuló tervet készítek komplett sorozatokról, vagy akár kiállítási szituációkról. Emellett könnyen megunom, amit csinálok, és pár havonta teljesen más médiumhoz vagy témához nyúlok. Ez igazából nem zavar, sőt nagyon szeretek így alkotni, oda vissza párbeszédet teremteni látszólag különböző munkák között. A kihívás része csak az, hogy mindenre időt tudjak szánni, és hogy ne akarjam magam túlságosan a tervekhez tartani, tökéletes, kész dolgokat létrehozni. Sajnos hajlamos vagyok még alkotás közben is arra gondolni, hogy milyen lesz a végeredmény, mi lehetne a következő munka vagy hogyan fogom installálni.
Mik a legjobb és legrosszabb aspektusai a művészlétnek?
A legjobb egyértelműen az, hogy megteremthetem a saját világomat, hogy a művészeten keresztül foglalkozhatok bármivel és mindennel ami érdekel, kifordíthatom, körbejárhatom, megérthetem, és aztán ezt meg is oszthatom másokkal. És mivel arra van ráállva az agyam, hogy izgalmas dolgokat keressek, a leghétköznapibb dolgoknak tudok örülni néha.
A legrosszabb része számomra, amikor a művészlét gyakorlati kérdéseivel kell
szembesülnöm. Tudom, elkerülhetetlen, hogy ez így legyen, de akkor is kiábrándító, hogy a művészeti világban a műtárgy csupán termékké válik, az alkotóból egy brand lesz, és attól sikeres valaki, hogy jól tud helyezkedni.
Szerinted mi adja egy mű értékét?
Az, hogy milyen hatással van a befogadóra. Természetesen ez egy szubjektív mérce, egyénenként változik. Ugyanaz a mű lehet valakinek teljesen érdektelen, másnak pedig a gondolataiban ragad napokra. Mostanában sokkal inkább hiszek az olyan művészetben amit megtapasztalsz és egyszerűen lenyűgöz. Ami nem attól lesz jó, hogy elolvastam mellé két oldal szöveget, és okosnak és műveltnek érzem magam tőle, hogy felismerem milyen társadalmi tendenciára reflektál, hanem egyszerűen csak megragad és gondolatokat ébreszt bennem.
Mit jelent számodra a Képző?
Sokáig elég aktívan részt vettem az egyetem közéletében, így azt mondhatom jól ismerem az intézményt, és viszonylag sok hallgatóval van személyes kapcsolatom. Nekem összességében egy otthonos hely, szeretek itt lenni, főleg a műtermi környezetben és közösségben. Szeretünk panaszkodni a Képzőről, és persze, mint minden intézménynek, ennek is megvannak a hibái, de szerintem ez egy olyan hely, ahol ha az ember akar valamit, akkor megtudja találni rá a lehetőséget és a támogatást.
Miért kezdtél el művészettel foglalkozni?
Ennek nincs miértje, nem egy tudatos döntés volt egyik napról a másikra. Mindig is alkottam, egyértelmű volt, hogy művészeti középiskolába menjek, aztán pedig a Képzőre felvételizzek. Úgy érzem, ha később nem is fogok aktívan művészettel foglalkozni, akkor se bánnám meg, hogy most ezt az utat választottam.
Hogyan képzeled az életed tíz év múlva?
Sokáig terveztem hogy tényleg profi szinten, teljes állásban a képzőművészettel akarok foglalkozni, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem feltétlen ez a legjobb út számomra. Úgy érzem, a művészlét túl sok bizonytalansággal jár, és az alkotó munkán túli része egyáltalán nem vonz.
Szívesebben foglalkoznék művészetpedagógiával, vagy csinálnék olyan munkát, ahol a művészet eszközeivel adhatok valamit az embereknek, megoszthatom a tapasztalataimat, miközben én is tanulok és fejlődök. Mióta többet olvasok képregényeket és a rajzolásukkal is elkezdtem foglalkozni, ezt is egy lehetőségnek tartom a jövőmre nézve. Az szinte biztos, hogy mindig fogok alkotni valamilyen formában, de legszívesebben egy vidéki kis kertes házban tenném, nyugalomban, kötöttségek nélkül.
Ha nem művészettel foglalkoznál, akkor?
Ha teljesen a művészet területén kívül gondolkodom, akkor kertész lennék, vagy biológus. Egyszer egészen komolyan elgondolkoztam a lichenológián is (zuzmótan).
Mit olvastál utoljára?
Visszagondolva, elég eklektikus listát ad ki az elmúlt néhány olvasmányom. Olvastam képregényeket (Jodorowsky - Moebius: Incal, Sarah Laing: Mansfield and Me), sci-fit (Orson Scott Card: Végjáték), és jelenleg Mircea Eliadétől A szent és a profánt olvasom.
Fejezd be a mondatot: Egyedül a művészet …
…tudja megtapasztalhatóvá tenni a láthatatlant. (A megfogalmazás Joseph Campbell: A mítosz hatalma c. könyvében hangzik el.)
+1 Mi a legelső művészettel kapcsolatos emléked?
Kérdés hol kezdődik a művészet vagy mit nevezünk annak, de óvodában volt egy barátnőm, akivel egy időben minden nap megrajzoltuk ugyanazt a képet: egy odvas fa, és mellette egy mókus.