• Kustra Dániel

Tizenegy + egy: Éliás Tamás

A kepzo.art új cikksorozatában az egyetem hallgatóinak teszünk fel kérdéseket. 11+1-et egészen pontosan. Első alanyunk Éliás Tamás, harmadéves intermédia-művész.


Aktuálisan mi foglalkoztat leginkább?

Hosszabb ideje foglalkozom az összeesküvés elméletek terjedésével az interneten, média manipulációval és propagandával, mint kutatási téma. Jelenleg is ez foglalkoztat, ezen kívül kicsit jobban belevetettem magam a programozásba, jelenleg két számomra új programnyelvet tanulok több-kevesebb sikerrel.


Ki- és mi inspirál?

Egyik első oka, hogy művészettel kezdtem foglalkozni egy Man Ray kiállítás volt, amit a debreceni Modemben láttam. Lenyűgöztek Man Ray fotográfiái, így mindig szívesen térek vissza hozzájuk inspirációs forrásként – még ha nem is hasonló témában készítek munkákat. Ezen kívül a japán kultúra, régi fametszetek és a japán fotográfusok is rendkívül inspirálóak számomra, például Daido Moriyama, vagy az általam nemrég megismert Daisuke Yokota.


Éliás Tamás: Distorted c. alkotása a Modemben, fotó: Biró Dávid


Mi okozza a legnagyobb kihívást az alkotás során?

Megküzdeni a belső szabotőrömmel. Eljutni arra a pontra, hogy elkezdjek megcsinálni valamit. Sokáig őrlődőm az ötleteimen, anyagjaimon. Sokszor munkáim nem valósulnak meg, mert nem vagyok elég biztos magamban. Ezen még dolgoznom kell hiszen, ha meg sem csinálom, honnan tudhatnám milyen lesz a végeredmény?


Mik a legjobb és legrosszabb aspektusai a művészlétnek?

Számomra a szabadság mindennél fontosabb. A művészetben nem mondja meg nekem senki, hogy 8-tól 4-ig alkossak valamit, vagy még fontosabb, hogy mit alkossak. A művészeten keresztül szabadon kifejezhetem a gondolataimat, érzéseimet, vagy elmélkedhetek arról, ami éppen foglalkoztat. Ez a szintű szabadság számomra utánozhatatlan és felülmúlhatatlan.

A legrosszabb talán az, hogy nincs egy lineáris út, ami vezet valahová. A művészeti pálya görbékkel, kanyarulatokkal és hullámokkal van tele. De valójában ez sem rossz, számomra még izgalmas is. De ugyanakkor minden művész szeretné, hogy sokan lássák, megismerjék őt és a munkáit. Erre viszont soha sincs garancia a szakmában.


Szerinted mi adja egy mű értékét?

Azt hiszem számomra az őszinteség, ami egy mű értékét adja. A mai világban, mikor mindenfélét hall az ember és az ellenkezőjét is, törekednünk kell az őszinteségre. Bár őszintétlen munkával még nem állíthatnám, hogy találkoztam, de a különösen erős, őszinte munkák mindig kitűnnek a tömegből. Ezen kívül a műtárgy értéke attól függ, hogy ki szemléli. Más értéket tulajdonít neki az alkotó, mást a befogadó. Valakinek egy munka nem ér egy lyukas garast sem, más viszont lehet, milliókat adna érte. A művészetet nem lehet pénzben mérni, és ezért is olyan csodálatos.



Éliás Tamás: Nostalgia, 2019, videóinstalláció


Mit jelent számodra a Képző?

A Képző számomra olyan, mint egy régi, 150 éves könyv. Tele hasznos tudással. Rengetegen írtak már ebbe a könyvbe, és most az egyetem jelenlegi polgárain van a sor, hogy ezt folytassák. Ugyanakkor a könyv sérült, kopott a borítója, a kötések elengedtek, kissé restaurálásra szorul, hogy az előttünk következő generációk is megtölthessék saját tudásukkal. Személyesen rendkívül örülök annak, hogy jelenleg nem csak új tartalom kerül a könyvbe, hanem az egyetem több tagját is foglalkoztatja, hogy gondoskodjon a képzőről.


Hogyan képzeled az életed tíz év múlva?

Sajnos erre a kérdésre, csak kerülő úton tudok válaszolni, ugyanis nem tervezek ennyire nagyon előre. Főleg mióta a Covid járvány felütötte a fejét. Rövidtávon tervezek, például egy új weboldalt, több performatív videomunkát, vagy installációt. Ugyanakkor, ha csupán a kérdés kedvéért elgondolkozom: 10 év múlva is azzal szeretnék foglalkozni, ami éppen érdekel.


Ha nem művészettel foglalkoznál, akkor?

Data science-szel, nagyon izgalmas fellendülőben lévő szakma. Nem áll túlságosan távol a médiaművészettől sem. A szakmában tanultakat felhasználhatnám saját ötleteim megvalósítására. Még művészet mellett is szívesen csinálnám. Jól is fizet, így tudnám finanszírozni a költségesebb ötleteimet, vagy bővíteni az eszközkészletem.


Mit olvastál utoljára?

Yuval Noah Harai-tól a “21 lecke a 21. századra”. Egy kedves barátomtól kaptam születésnapomra, és remélem a kutatási témámhoz is találok benne érdekes forrásokat: több fejezete is érinti a post-truth és a politikai manipuláció témáit.

Fejezd be a mondatot: Egyedül a művészet …

tehet bennünket szabaddá.


Éliás Tamás: Silentium, 2019, videóinstalláció


+1 Van különösen személyes alkotásod? Ha igen mesélnél róla?

Különösen személyes munkám. Ez annyiból nehéz kérdés, hogy számomra mind nagyon személyes. Sok olyan érzés vagy gondolat van, még a legegyszerűbb fotómban vagy videómban is, amit szándékosan nem teszek egyértelművé. A munkáim kicsit egyfajta naplóként is funkcionálnak számomra. Rájuk nézek, és emlékszem hogyan éreztem magam, miért foglalkoztatott az a specifikus téma akkor, vagy milyen egyéb gondolatok jártak a fejemben, ami nem is feltétlenül kapcsolódik a munkához, vagy nem jelent meg benne. De ha különösen személyes alkotásról van szó, akkor a Distortion/Torzulás videó-installációmat említeném, ami gyerekkori sérelmeket dolgoz fel. Még a karantén alatt a YouTube-on találtam videókat, amiket fiatalok töltöttek fel az otthoni családi veszekedésekről. Sok esetben a videó feltöltői - vagyis ezek a fiatalok - valamilyen pótcselekvéssel terelték el a saját figyelmüket, próbáltak kimenekülni a számukra kezelhetetlen szituációkból. Saját emlékeimből is élénken megvannak ezek a helyzetek, és ez adta az installáció alapötletét. Egy folyamatosan torzuló, egymásra rétegelt videójáték köteg, amiből egyre kivehetetlenebb, hogy mi zajlik a kijelzőn. A háttérben pedig veszekedő szülők kiabálása hallatszik. Az installáció egyszerűsége adja meg a munka komplexitását. Itt nem csak a vizualitás a lényeg, sokkal inkább az érzet, és hogy a befogadót egy ismeretlen - vagy épp ismerős - életérzésbe tudjam belehelyezni.

0 comments

Recent Posts

See All