Aktuálisan mi foglalkoztat leginkább?

Eddig leginkább a természet volt a fő témám, és ez még most is foglalkoztat. Habár újonnan a tér és a fény kezdett el érdekelni, leginkább még csak elméleti síkon. Nagyon érdekel, hogy hogyan tudnám például egy installáción keresztül magát a térélményt megragadni, meg hogy egyáltalán mi az a tér, és hogyan tudjuk felfogni.

Ki- és mi inspirál?

Ez mindig kicsit változik, de például Andy Goldsworthy, Magdalena Abakanowitz és Henry Moore örök kedvenceim. Nagyon szeretem Richard Longot is főleg ahogy a galériákban használja a tereket, és nagy hatással volt rám Szunyog Júlia diploma munkája is. Egyébként viszont a természet formái, a fák gyökerei a sziklák és a különböző fényhatások, amikor a lemenőnap átszűrődik a fák között, vagy ahogyan a hajnali fények a sárga utcai lámpákkal vegyülve beáramlanak az ablakon. Azt hiszem engem leginkább ezek, sőt tulajdonképpen az élet maga inspirál a leginkább.

Mi okozza a legnagyobb kihívást az alkotás során?

Talán az elindulás, megtalálni a kiinduló pontot, azt a valamit amiért azt érzem, ezt érdemes megcsinálni. Persze ez változhat is, minden munkánál máshol vannak a buktatók, például megtalálni a megfelelő anyagot sem olyan egyszerű, aztán azt ki is kell tapasztalni, de ha az ötlet és az inspiráció megvan akkor a folyamat is sokkal könnyebb. Igen, azt hiszem nekem személy szerint elindulni a legnehezebb, ha már elkezdtem és szeretem is csinálni akkor a munka magával visz.

Mik a legjobb és legrosszabb aspektusai a művészlétnek?

Én nagyon élvezem, de az biztos, hogy nem egy életbiztosítás, de épp ettől is szép. A legjobb az, hogy ad egyfajta szellemi szabadságot. Szerintem alkotóként szinte rá vagyunk kényszerítve, hogy szabadon gondolkozzunk hiszen enélkül nem igazán tudnánk őszinte műalkotásokat létre hozni. Emellett pedig az egész életünk arról szólhat, hogy megfejtsük önmagunkat és a világot, ami körül vesz. Bármilyen aspektusból megragadhatjuk az életet, és ez nagyon nagy kincs, sok embernek nincs ilyesmire lehetősége.

Persze emellett ott van a folyamatos létbizonytalanság. Szerintem ez a rossz része, a megélhetés dolog, nem csak azért, mert nehéz művészként jó pénzt keresni, hanem azért, mert ahogy alkotásainkból pénzt csinálunk fenn áll a veszélye, hogy elveszítjük az alkotói szabadságunkat és az őszinteségünket, és akkor már mi értelme az egésznek? Emellett pedig a művészlét másik nagy veszélye szerintem a széthullás, mert a szabadságot sem mindig könnyű kezelni, és ha nem vigyázunk fel is őrölhet.

Szerinted mi adja egy mű értékét?

Igen jó kérdés, nehéz megfogalmazni. És amit meg is tudok, még abban sem vagyok biztos. Persze mondhatnám, hogy az anyag. Például, ha bronzból van egy szobor az már sokat ér mert a bronz az drága, de azt már inkább mondanám, hogy a gondolat, bár igazából én még azt is kevésnek tartom. Órákon át lehetne erről filozofálni, azt hiszem, a válasz eléggé megfoghatatlan. Valamiféle hatásként tudnám a leginkább leírni. Lehet ez egy hangulat, egy érzet. Valami, amitől egy műalkotás több lesz, mint egy tárgy, vagy néhány mondat. Azt gondolom, hogyha mi művészek őszintén alkotunk, akarva-akaratlanul is beleteszünk a munkákba valami mást is. Hol az érzelmeinket, hol a gondolatainkat, hangulatainkat, tudásunkat és sokszor azokat a dolgokat, amiket nem is igazán tudunk másképp megfogalmazni, csak a forma vagy a szín nyelvén. Ez néha valami olyan, ami már a saját életünkön is túl mutat. Mikor ez nagy ritkán összejön és testet ölt egy munkában, az is megtelik egyfajta „élettel”, és számomra azt hiszem ez az, amitől egy mű igazán értékessé tud válni.

Mit jelent számodra a képző?

Én személy szerint nagyon élvezem, leginkább az emberek miatt. Nagyon sok mindent jelent nekem, tudom persze, hogy vannak hibái, (például nagyon sérelmezem, hogy csak este 10-ig lehet bent lenni) de nekem nagyon sokat adott. Lehetőség, otthon, és az őrület színtere egyszerre, meg persze a szörnyen álmos reggeleké is.

Miért kezdtél el művészettel foglalkozni?

Valahogy ez már nagyon korán elkezdődött, a rajzolás egész kicsi koromtól meghatározott. A szüleim is amolyan művészfélék, nagyon nem is volt nekem ez kérdés. Ez jött. A Kisképzőbe is festőszakra jártam. Szerintem egész egyszerűen mindig is ez érdekelt a legjobban.

Hogyan képzeled el az életed tíz év múlva?

Nem tudom még, ahogy hozza az élet, de mondjuk örülnék neki, ha nyaranta jó kis nemzetközi művésztelepeket csinálhatnék a barátaimmal. Úgy képzelem el, hogy páran összefognánk, és hol itt, hol más országokban csinálnánk művésztelepeket, hogy legyen egy kis fúzió a művészeti életben. Amúgy meg néha jó lenne egy-egy kiállítás, valami projekt, hogy szépen szabadon építgethessem a művészetemet, közben meg valami mellékmelóból eléldegélnék. Talán akkortájt már alakulhatna egy jófej kis család is körülöttem. Kint laknék a tanyánkon a Dunakanyarban, építenék egy szép nagy műtermet és élvezném az életet.

Ha nem művészettel foglalkoznál, akkor?

Ilyenkor nagyon szeretem azt mondani, hogy rocksztár lennék, de végül is a zene is művészet, úgyhogy gondolom az nem ér. Talán vendéglátós, lennék még ács is szívesen, vagy mondjuk valami állatidomár, vagy talán borász.

Mit olvastál utoljára?

A mester és Margaritát.

Fejezd be a mondatot: Egyedül a művészet…

tudja láthatóvá tenni a láthatatlant.

+1 Hol látnád a legszívesebben munkáidat?

Erdőkben, vagy fennsíkok tetején, mindenfelé a világban. A lényeg, hogy a természetben. Bár néha szívesen megtöltenék tereket a városban is, amibe belépve az emberek másik világban találnák magukat.