Vénusz meglelt kagylója
Képzősök képzősökről. Milyen munkák és projektek születnek a műtermekben?
A Műterem rovatban most Balogh Kristóf József (képgrafika szak, Berentz Péter mesterosztály, ötödév) írását olvashatjátok Sarfenstein Ditta (szobrász szak, Szabó Ádám mesterosztály, másodév) Rész és egész és Ablak az égre című alkotásairól.
Sarfenstein Ditta két munkáját egymás mellé helyezve érdekes párhuzamokat fedeztem fel. Az egyikük, a Rész és egész óriás kagylót ábrázol és valódi kagylóhélyakból készült. A másik az Ablak az égre címet viseli és Pia Mannikko munkásságára reflektál, úgy, hogy a művész által használt anyagokkal és formákkal kísérletezik. Itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy mit is látok. A maszkolószalagból készült kis üregecskék tucatjai leginkább méhkaptárra vagy tengeri szivacsra emlékeztetnek.
Sarfenstein Ditta: Rész és egész; 2020; gipszre ragasztott kagylóhéj, 35x35cm
Mind a két munka természeti formát utánoz, ugyanakkor valamilyen kapott funkcióval is bír. A kagyló ebben a méretben tál szerűvé válik, a szivacs belsejébe pedig elbújhatunk vagy viselhetjük is azt. Ez a fajta merítkezés a természetből az emberiség egy korai korszakát juttatja eszembe, amikor még a talált formák inspirálták a funkciót. Az első emberek a természet adta tárgyakat használták. Viszont az alkotásban felhasznált anyagok, mint például a gipsz, vagy az enyvezett papírszalag már a modernkor emberének találmányai. Ez az ambivalencia kelti bennem azt az érzést, hogy ezek a „tárgyak” egy alternatív korhoz tartoznak.
Egy olyan utópiához, amelyben az ember újra közeledni kíván a természethez.
Sarfenstein Ditta: Ablak az égre; 2020; maszkolószalag, ragasztás; 70x40cm
Az eddigi felvetéseim lehetséges olvasatai a két alkotásnak. Mindkét munka egyfajta törekvés a természetbe visszatérés felé. Az Ablak az égre egy búvóhely, ahol elrejtőzhetünk és ahonnan kitekintve csak az eget látjuk. Lehetőséget kapunk a kivonulásra, elszakadhatunk az épített környezetünktől. Úgy érezhetjük magunkat, akár egy tisztáson.
Sarfenstein Ditta a művészettörténet viszonyrendszerében is elhelyezi munkáit. Az Ablak az égre egyértelmű hivatkozás Pia Mannikko munkásságára. A Rész és egész pedig a szecessziós mozgalomhoz nyúl vissza, amely értékrendjében a funkció követi a formát, a forma pedig az anyagválasztásban teljesedik ki. A kagylóhéjakból felépülő kagyló maga az organikus design. Ezen túl Sandro Botticelli Vénusz születése című festménye és Piero della Francesca Szent beszélgetés-e is eszembe jut róla. A kagyló mindkét képen központi helyen bukkan fel, de csak mint a környezet vagy a háttér eleme. A kagyló a termékenység szimbóluma, ugyanakkor az, ahogy a gyöngyöt termeli az alkotómunkát is jelképezheti.
Mindkét alkotás konceptuális nézőpontból közelíti meg a szobrászatot, miközben autonómiáját megőrizve reflektál más alkotók életművére vagy önnön anyagára is.
Úgy gondolom, ez a két munka nem egy elképzelt utópiát ír le, inkább egy emlékeztető: azt mutatja be, hogy a jelen embere mit vinne magával, vagy mit őrizne meg a mából.
De végül is nem erről szól a művészet? Számot vetni a jelenről, elmenteni, ami fontos és üzenni a jövőnek. A természet értékeink pazarlása, a kultúra rombolása, és a korábbi tudásunk elvesztése egy mindenkor releváns és univerzális probléma. A kérdés talán csak az, kinek is szól igazán ez a két munka. Annak, aki majd ebben az utópiában fog élni, vagy nekünk, akiknek majd fel kell építenünk?
Balogh Kristóf József
A Műterem rovat továbbra is várja online bemutatásra is szánt alkotások fotódokumentációját (rövid leírással és technikai adatokkal), illetve írókedvű hallgatótársaink jelentkezését a kepzoblog@gmail.com e-mail címen. A beküldött munkák bekerülnek adatbázisunkba, amelyből válogatunk és értesítünk, ha aktuálissá válik a bemutatásuk.